2024. április 18., csütörtök

Új mentőautó

A kishegyesi egészségház is a tartományi egészségügyi titkárság kedvezményezettjei között

A kishegyesi Dr. Márton Sándor Egészségház egy új mentőautóval gazdagodott a tartományi egészségügyi titkárság jóvoltából. Az új járművet az intézmény átvette, és a betegek szolgálatába állította. Dr. Marko Martinović, az egészségház igazgatója elmondta lapunknak, hogy az új gépjármű nagyon sokat jelent az egészségház számára.

– Fontos a gépjárműparkunk felújítása, elsősorban a betegeink gyors, hatékony és biztonságos szállítása érdekében. Ugyanakkor az egészségügyi személyzetünk számára is fontos, hogy korszerű járművel végezzék a feladatukat. Az új mentőautónak köszönhetően javul a község területén nyújtott szolgáltatásaink és az egészségügyi ellátás minősége – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy az egészségháznak minden támogatás jól jön, és a jövő évben pályázni fognak egy kisebb, terepi munkára való személygépkocsira.

Martinović azt is elmondta, hogy az egészségház az elmúlt időszakban több új felszerelést is kapott. Az elmúlt néhány évben új röntgenberendezéssel és új ultrahangos készülékkel gyarapodott az intézmény.
– Nem emlékszem, hogy mikor lett volna annyi befektetve, mint a egészségház épületének felújítását követő időszakban. Úgy vélem, hogy jó irányba haladunk, a tartományi egészségügyi titkárság pályázatainak köszönhetően – fogalmazott az igazgató.

Új, korszerű mentőautóval gyarapodott a kishegyesi egészségház

Új, korszerű mentőautóval gyarapodott a kishegyesi egészségház

A kishegyesi egészségház mellett több másik egészségház is kapott mentőautót – mondta el lapunknak Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő.
– A tartományi kormány határozatot hozott, hogy 100 millió dinár értékben 32 mentőautóval és dialízises kocsival támogatja Vajdaság területén az egészségügyi intézményeket. Kishegyes község is belekerült ebbe a szórásba, így a község egészségháza gazdagabb lett egy modern, európai uniós szabványoknak megfelelő mentőautóval. Ennek a gépjárműnek az értéke 4,8 millió dinár, és az egészségháznak feltétlenül szüksége volt rá, mivel a gépjárműparkjuk eléggé el volt öregedve. Az új mentőautóval az intézmény növelni tudja a polgárok biztonságérzetét – nyilatkozta Kovács, majd hozzáfűzte, hogy különösen a mostani járványhelyzetben fontos, hogy gyors és korszerű mentőautó álljon az egészségház rendelkezésére.