2024. április 20., szombat

Csak egy r-en múlott

A koszovói közszolgálati televízió öt éven keresztül fizetett összegeket folyamatosan téves számlára, a kár 372 ezer euró – jelentette a Beta hírügynökség. A gond még 2008-ban keletkezett, a Pastrimi nevű cég helyett, egy elírás következtében, a Pastimi vállalatnak fizették be az összegeket, miközben az semmilyen szolgáltatást sem nyújtott a Koszovói Televíziónak. A médiaház havonta 8 ezer eurót utalt tévesen. Az ügy a koszovói parlament költségvetési bizottsága elé került tegnap, ahol Ngadhnjim Kastrati, az RTK igazgatója is elismerte a tévedést. Kastrati azt mondta, a tévedést ejtett foglalkoztatottat megbüntették, de a televízió nagy kárt volt kénytelen elkönyvelni.