2024. április 19., péntek
GYERMEKHÉT KEVIBEN

Négy nap móka

Az idei évben is gazdag programmal készültek a szervezők a gyermekhétre a Zenta községhez tartozó Keviben. Az óvodások és a kisiskolások négy napon keresztül szórakozhatnak a helyi Móra István Művelődési Egyesület székházában.

A keddi nap futóversennyel kezdődött, melyen külön csoportokban versengtek a gyerekek. Ezt követően Juhász Lassú Kornélia, a zentai Városi Könyvtár könyvtárosa tartotta meg Be-te-kincs elnevezésű foglalkozását, amelynek során közelebbről is megismerkedhettek a könyvtár rejtelmeivel, mindezt játékos formában. Választ kaphattak olyan kérdésekre, mint pl. miből áll egy könyvtári állomány, és hogyan jön létre, hogyan válhatunk aktív olvasóvá. A foglalkozás második részében meseolvasáshoz köthető feladatokban kellett jeleskedniük a gyerekeknek.

Fotó: Kállai Göblös Nikoletta

Fotó: Kállai Göblös Nikoletta

– Célunk, hogy mielőbb megismertessük a gyermekekkel a könyveket, hogy ráérezzenek az olvasás ízére, hiszen ők lesznek a jövő olvasói. Mindenféleképpen el kell érnünk, hogy megfogjuk a gyerekekben azt az izgalmat, kíváncsiságot, ami majd a későbbiekben eléri azt, hogy könyvtár látogatóvá válnak – mondta Juhász Lassú Kornélia.

Perpauer Attila, a helyi Móra István Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy a hét többi napjára is izgalmas programmal készültek. Szerdán a Móra Tehetségpont és a Tömörkény Tehetségpont szervezésében Nyomtatott történelem néven az egykori könyvnyomtatás fortélyaival ismerkedhetnek meg a gyerekek. Csütörtökön a zentai Logischool programozóiskola tart bemutatót, pénteken sportnapot rendeznek, az egész heti mókát pedig közös palacsintaevéssel koronázzák meg.