2021. november 28., vasárnap

Jó leszek! Másokon segítek!

… ismerem a cserkésztörvényt, és azt mindenkor megtartom – zengték nemrégiben a temerini cserkészek a régóta várt avatáson, amelyen hét kiscserkész és tíz nagycserkész tett fogadalmat. Közülük nyolcan először kaptak kendőket. A gyerekek és a fiatalok az 54-es Szent Illés cserkészcsapat tagjai, amelyben jelenleg 45-en tevékenykednek aktívan.

A hajnali misén a cserkészek hálát adtak az eddigi munkájukért, és erőt kértek a folytatáshoz (Tóth Roland felvétele)
A hajnali misén a cserkészek hálát adtak az eddigi munkájukért, és erőt kértek a folytatáshoz (Tóth Roland felvétele)

Rendes körülmények között évente tartanak avatót, ám tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a fogadalomtétel – mesélte Teleki Ervin segédtiszt, a temeriniek csapatparancsnoka.
– A csaknem két éve tartó helyzet rányomta a bélyegét a csapatra is. Sok minden elmaradt, a foglalkozásokat is ritkábban tudtuk megtartani, az ünnepléseket viszont egyáltalán nem. Ezért van az, hogy a felavatott cserkészek között olyan is van, aki a 11 évtől fiatalabbak számára megszabott kék kendő helyett elsőként az ifjak zöld kendőjét kapta meg.

Jó hangulatban telt a felkészülés is a fogadalomtételre (Tóth Roland felvétele)
Jó hangulatban telt a felkészülés is a fogadalomtételre (Tóth Roland felvétele)

Az avatásra nyáron készültek fel a gyerekek, júliusban ugyanis sikerült megszervezni a cserkésztábort Temerinben. A fogadalmat próbatétel előzte meg a temerini telepi templom udvarában, és az ott levő közösségi házban. Mindez ahhoz az ünnepélyes pillanathoz vezetett, amikor a szülők és csapattársak jelenlétében Süveg Hilda avatótiszt a gyerekek és fiatalok nyakába kötötte a kék és zöld kendőket. A temerini mozgalom tagjait videobejelentkezésen keresztül Gabona Ferenc, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke is köszöntötte.

A csapatparancsnok köszönti a felavatott kiscserkészeket (Tóth Roland felvétele)
A csapatparancsnok köszönti a felavatott kiscserkészeket (Tóth Roland felvétele)

Az avatótiszt tíz zöld kendőt kötött fel az ifjak nyakába (Tóth Roland felvétele)
Az avatótiszt tíz zöld kendőt kötött fel az ifjak nyakába (Tóth Roland felvétele)

Ottjártunkkor elbeszélgettünk a fiatalokkal: arról faggattuk őket, hogy mit jelent számukra a cserkészet?

BÜSZKÉN MONDOM: CSERKÉSZ VAGYOK!

A cserkészet a világ legnagyobb létszámú ifjúsági mozgalma. A fogadalmat tevőknek ismerniük kell a cserkésztörvényeket, a próbatétel folyamán pedig számos ismeretet kell bemutatniuk ahhoz, hogy megkaphassák a kendőket. A temerini csapat tagjai is megbecsülik a mozgalom jelképeit, hiszen azokat ki kell érdemelni – válaszolták kivétel nélkül a kérdésünkre. 

Tóth Dávid, kiscserkész (Tóth Roland felvétele)
Tóth Dávid, kiscserkész (Tóth Roland felvétele)

Tóth Dávid, kiscserkész: Két éve annak, hogy elkezdetem cserkészetre járni. Akkor azt hallottam, hogy ha kint vagy a természetben és eltévedsz, akkor segít az, ha cserkész vagy. Itt megtanulhatom, hogyan találjam fel magam, amikor másoktól nem kapok segítséget. Ezt gyakoroltuk a táborban meg a foglalkozásokon is. A próbatételen is sátrat állítottunk, tüzet gyújtottunk, csomókat kötöttünk. Nagyon igyekeztem, mert régóta vártam, hogy megkapjam a kendőt.

Parókai Maja, kiscserkész (Tóth Roland felvétele)
Parókai Maja, kiscserkész (Tóth Roland felvétele)

Parókai Maja, kiscserkész: Izgatottan vártam a kék kendőt. Szeretek a szabadban lenni, barátkozni. Szívesen megyek olyan helyekre, amelyek érdekesek. Ezt mind csináljuk a cserkészeten, így már két éve járok. Az egyik legszebb élményem az a portya volt, amikor kolbászt sütöttünk. Mindenkié fenn maradt a boton, az enyém viszont beleesett a tűzbe…

Bujdosó Annabella, cserkész (Tóth Roland felvétele)
Bujdosó Annabella, cserkész (Tóth Roland felvétele)

Bujdosó Annabella, cserkész: Csaknem öt éve, hogy csatlakoztam a csapathoz. Nagyon jó érzés együtt lenni a többiekkel. Szeretek túrázni és táborozni is. A nyáron külön élmény volt, amikor a táborban Pán Péter történetébe csöppentünk bele, és mesefiguraként játszottunk, tanultunk a temerini határban. Felkészültünk az avatásra, én mégis izgultam. Előző nap ugyanis nem tudtam eljönni a próbatételre, így a fogadalom előtt csináltam meg a feladatokat. Kicsit tartottam attól, hogy nem sikerül kiérdemelnem a zöld kendőt. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy egyszer őrsvezető is lehessek.

Teleki Viktória, cserkész (Tóth Roland felvétele)
Teleki Viktória, cserkész (Tóth Roland felvétele)

Teleki Viktória, cserkész: Nagy vágyam, hogy egyszer őrsvezető legyek, és én is taníthassak. Az egész családom cserkész, így már babakorom óta itt vagyok a csapatban. Ebben nőttem fel, és szeretném folytatni. Eddig talán a kelebiai mintatábor tetszett a legjobban, mert ott nagyon sokat játszottunk és bolondoztunk. A vezetőktől állandóan új dolgokat lehet tanulni. Most én is lecseréltem a kék kendőt zöldre, ami egy lépés afelé, hogy teljesüljön az álmom.

A cserkész mindig segít! (Tóth Roland felvétele)
A cserkész mindig segít! (Tóth Roland felvétele)

Temerinben 1993-ban tartották meg az első cserkésztoborzót, amelyre több mint 150 gyerek jelentkezett. Az első tömeges fogadalomtételt 1994 májusában tartották, és ekkor alakultak meg az első cserkészcsapatok is: a 13-as számú csapat Árpád-házi Szent Erzsébet nevet vette fel, a 14-es számú pedig Szent Imre herceg tiszteletére tett ígéretet. Azóta még a háborús évek sem ingatták meg a lelkesedést a közösségben, és a temerini mozgalom 28 éve megszakítás nélkül működik. Nemrégiben a két csapatot összevonták, és most 54-es Szent Illés cserkészcsapatként tevékenykednek.

Két év után immár mindenkinek van kendője a temerini csapatban (Tóth Roland felvétele)
Két év után immár mindenkinek van kendője a temerini csapatban (Tóth Roland felvétele)