2024. március 28., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Pazar mérkőzés Liverpoolban

A Premier League 8. fordulójának, de talán az egész hétvégének a legjobban várt összecsapására került sor vasárnap késő délután, amikor a Liverpool fogadta a Manchester City együttesét. A két csapat teljesen más hangoltsággal nézett a találkozó elébe, mivel míg a Liverpool magabiztos győzelmet aratott a BL-ben hétközi riválisa, a Porto felett, addig a Guardiola legénysége nehezen megemészthető vereséget könyvelhetett el Párizsban. A két csapat a várakozásoknak megfelelően hihetetlenül küzdelmes, látványos és izgalmas játékkal szórakoztatta az Anfield Road közönségét, ám az első félidőben még nem született gól. A fordulást követően viszont már a szebbnél szebb találatok sem hiányoztak. Először a Liverpool szerezte meg a vezetést Mané révén, aki egy remek indítást követően lőtt laposan Alisson hálójába az 59. percben. Nem kellett sokat várni a City válaszára: csupán tíz perccel később Foden egyenlített Gabriel Jesus nagy szólója után. A 76. percben aztán nem mindennapi pillanat következett, amikor is Szalah zsenialitásának lehetett szemtanúja a publikum. Az egyiptomi a tizenhatos előteréből indulva, az egész manchesteri védelmet elfektetve, csodálatos cselsorozatot követően a gyengébb lábával lőtt a jobb kapufa mellé, megszerezve ezzel az újabb vezetést csapata számára. A szurkolók eksztázisa azonban nem tartott sokáig, mivel – a mérkőzés forgatókönyvének megfelelően – ismét egyenlíteni tudott a vendégcsapat: a 81. percbe egy kontra végén De Bruyne csavart a tizenhatos vonaláról a liverpooli kapuba, kialakítva a 2:2-es végeredményt.

A hétvége egyik legnagyobb meglepetését az Eintracht szállította, amely bravúros győzelmet aratott a Bayern München felett az Allianz Arénában. Győzni tudott a Ferencváros a magyar labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzésén a Paks vendégeként is. A három pont megszerzéséért ezúttal Mmaee tett a legtöbbet, aki a találkozó mindkét félidejében betalált.

Angol bajnokság, a 7. fordulóban: Liverpool–Manchester City 2:2. Az élcsoport: Chelsea 16, Liverpool 15, Manchester City, Manchester United, Everton és Brighton 14 pont stb. Német bajnokság, a 7. fordulóban: Bayern München–Eintracht 1:2, A. Bielefeld–Leverkusen 0:4. Az élcsoport: Bayern, Leverkusen 16, Borussia (B) és Freiburg 15 pont stb. Olasz bajnokság, a 7. fordulóban: Roma–Empoli 2:0, Fiorentina–Napoli 1:2, Atalanta–Milan 2:3. Az élcsoport: Napoli 21, Milan 19, Inter 17 pont stb. Francia bajnokság, a 9. fordulóban: Lille–Marseille 2:0, St.-Étienne–Lyon 1:1. Az élcsoport: PSG 24, Lens 18, Nice és Angers 16 pont stb. Spanyol bajnokság, a 8. fordulóban: Getafe–Real Sociedad 1:1, Villarreal–Betis 2:0, Granada–Sevilla 1:0. Az élcsoport: Real Madrid, Atlético Madrid és Real Sociedad 17 pont stb. Magyar bajnokság, a 8. fordulóban: Paks–FTC 1:3. Az élcsoport: FTC és Kisvárda 18, Paks, Honvéd és Puskás 13 pont stb.