2024. április 19., péntek

Uniós biztos: A Lukasenka-rezsim államilag szponzorált embercsempészetet folytat

Az Alekszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim államilag szponzorált embercsempészetet folytat, amelynek következtében idén mintegy 7000 főként szíriai, iraki, kameruni és kongói illegális migráns lépett be az Európai Unió területére – jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos kedden, az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

A fehérorosz-lengyel-litván-lett helyzetről szóló EP jelentés megvitatása keretében a biztos elmondta: a minszki vezetés politikai célok elérésére használja a migránsokat, konkrétan ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon az unióra a fehérorosz kormány ellen bevezetett személyi és gazdasági szankciók miatt.
Lukasenka fittyet hány a nemzetközi normákra, eszközként tekint ezekre az emberekre, és még tőkét is kovácsol belőlük – hangsúlyozta.
Hozzátette: fehérorosz állami idegenforgalmi cégek szervezik a migránsok érkezését, akiknek több ezer dollárt kell letétbe helyezniük az utazásért cserébe, amelyet aztán soha nem kapnak vissza. A migránsokat ezután rendszám nélküli járművekkel a lengyel, litván, lett határ közelébe szállítják, és otthagyják őket. Johansson szerint, „az ilyen fanatikus lépések a rezsim részéről azt mutatják, hogy Lukasenkáék körül kezd elfogyni a levegő".
A fehérorosz vezetés elszámította magát, az EU egységesen lép fel taktikái ellen. Míg az EU erélyes válaszlépéseket tesz, partnerországait is figyelmezteti, hogy a tél közeledtével egyre kockázatosabb a migránsok útnak indulása - tette hozzá.
Johansson arra is kitért, hogy a tavaly augusztusi tisztességtelen választások után a fehérorosz vezetés továbbra is szisztematikusan elnyomja a politikai ellenzéket és a független sajtóhangokat. Az országban zárt ajtók mögött, politikailag motivált perek folytak, amelyek eredményeként ellenzéki politikusok többéves börtönbüntetést kaptak. Az országban jelenleg 700 politikai fogoly van, és számuk egyre növekszik.
– Az EU továbbra is a rendszer áldozatai és a fehérorosz nép mellett áll. Az Európai Bizottság 3 milliárd eurós gazdasági csomagot terjesztett elő Fehéroroszország demokratikus átmenetének támogatására, amennyiben az országban politikai irányváltás történik – jelentette ki.
Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta: „Minden segítséget meg kell adni Lengyelországnak és Litvániának, hiszen az EU külső határait védik, ahogyan Magyarország is ezt tette a déli határzár megépítésével. Megjegyzendő, hogy akkor és azóta mi ezért csak bírálatot kaptunk, jó példája ez a brüsszeli kettős mércének."