2024. március 28., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Luis Suárez elbánt a Barcelonával

Ismét hármat lőtt a Chelsea – Szoboszlai gólpasszt adott – Elszenvedte első vereségét a PSG

Előző fordulóbeli veresége után folytatta győzelmi szériáját a Chelsea, amely ezúttal a Southampton csapatának lőtt hármat, és a tabella élére állt. A győzelem mellett a legnagyobb örömre a londoni kékek háza táján az adhat okot, hogy német csatáruk, Timo Werner megszerezte első találatát a Premier League idei kiírásában. Tette mindezt a találkozó 84. percében 1:1-es állásnál, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a meccs mindent eldöntő gólját is ő lőtte. A 3:1-es végeredményt Chilwell állította be a 90. minutumban.

A Manchester United Cristiano Ronaldo nélkül állt fel az Everton együttese ellen, és a portugál klasszis hiánya az eredményen is megmutatkozott, mert pusztán 1:1-es döntetlenre futotta a végén Solksjaer csapatának. Szintén egy pontot gyűjtött be az Arsenal, amely 0:0-s döntetlent játszott a Brighton vendégeként, megszakítva ezzel a három mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatukat.

Angol bajnokság, a 7. forduló: Manchester United–Everton 1:1, Burnley–Norwich 0:0, Chelsea–Southampton 3:1, Leeds–Watford 1:0, Wolverhampton–Newcastle 2:1, Brighton–Arsenal 0:0, Crystal Palace–Leicester 2:2, Tottenham–Aston Villa 2:1, West Ham–Brentford 1:2.

1. Chelsea

7

5

1

1

15:3

16

2. Liverpool

6

4

2

0

15:4

14

3. Manchester United

7

4

2

1

14:6

14

4. Everton

7

4

2

1

13:8

14

5. Brighton

7

4

2

1

8:5

14

6. Manchester City

6

4

1

1

12:1

13

7. Brentford

7

3

3

1

10:6

12

8. Tottenham

7

4

0

3

6:10

12

9. West Ham

7

3

2

2

14:10

11

10. Aston Villa

7

3

1

3

10:9

10

11. Arsenal

7

3

1

3

5:10

10

12. Wolverhampton

7

3

0

4

5:6

9

13. Leicester

7

2

2

3

9:12

8

14. Crystal Palace

7

1

4

2

8:11

7

15. Watford

7

2

1

4

7:10

7

16. Leeds

7

1

3

3

7:14

6

17. Southampton

7

0

4

3

5:10

4

18. Burnley

7

0

3

4

5:11

3

19. Newcastle

7

0

3

4

8:16

3

20. Norwich

7

0

1

6

2:16

1

A következő fordulóban (okt. 16–18.): Watford–Liverpool, Aston Villa–Wolverhampton, Leicester–Manchester United, Manchester City–Burnley, Norwich–Brighton, Southampton–Leeds, Brentford–Chelsea, Everton–West Ham, Newcastle–Tottenham, Arsenal–Crystal Palace.

Szoboszlai is kellett a Lipcse győzelméhez

Szombat délután a Leipzig együttese a Bochumot látta vendégül. A találkozó elejétől nagy fölényben focizó lipcseiek sokáig nem tudták feltörni ellenfelük védelmét – az állás 0:0 volt egészen a 69. percig. Ekkor azonban Jesse Marsch, a hazaiak mestere kettős cserére szánta el magát, és André Silva társaságában pályára küldte Szoboszlai Dominikot is, akik másodpercekkel később megtörték a jeget, vagyis a Bochum csapatának védelmét, és összehozták a Leipzig vezető gólját: a portugál csatár a magyar légiós által elvégzett szögletből fejelt Reimann kapus hálójába. A folytatásban a hazaiak egyre jobban és felszabadultabban játszottak, és Nkuku duplájával (73., 78.) 3:0-ra növelték az előnyüket, ami később a végeredménynek bizonyult.

Német bajnokság, a 7. forduló: Köln–Greuther Fürth 3:1, Borussia (D)–Augsburg 2:1, Hertha–Freiburg 1:2, Stuttgart–Hoffenheim 3:1, Wolfsburg–Borussia (M) 1:3, RB Leipzig–Bochum 3:0, Mainz–Union Berlin 1:2.

1. Bayern

7

4

1

0

20:4

13

2. Borussia (D)

7

5

0

2

19:13

15

3. Freiburg

7

4

3

0

11:5

15

4. Leverkusen

6

4

1

1

16:7

13

5. Wolfsburg

7

4

1

2

9:8

13

6. Köln

7

3

3

1

13:9

12

7. Union Berlin

7

3

3

1

10:9

12

8. RB Leipzig

7

3

1

3

15:7

10

9. Mainz

7

3

1

3

7:5

10

10. Borussia (M)

7

3

1

3

9:10

10

11. Hoffenheim

7

2

2

3

12:11

8

12. Stuttgart

7

2

2

3

12:13

8

13. Hertha

7

2

0

5

8:20

6

14. E. Frankfurt

6

0

5

1

6:9

5

15. Augsburg

7

1

2

4

3:13

5

16. A. Bielefeld

6

0

4

2

3:6

4

17. Bochum

7

1

1

5

4:16

4

18. G. Fürth

7

0

1

6

5:19

1

A következő fordulóban (okt. 15–17.): Hoffenheim–Köln, Dortmund (B)–Mainz, E. Frankfurt–Hertha, Freiburg–RB Leipzig, G. Fürth–Bochum, Union Berlin–Wolfsburg, Borussia (M)–Stuttgart, Leverkusen–Bayern München, Augsburg–Bielefeld.

Idegenben nyert az Inter és a Juventus

Sokáig vezetett hazai pályán a Sassuolo együttese az Inter ellen, ám a milánóiak a második félidő derekán először a frissen becserélt Edin Džeko első labdaérintésével (!) egyenlítettek, majd a hajrában Lautaro Martinez góljával megfordították a találkozó állását, és megszerezték az aranyat érő három pontot.

Olasz bajnokság, a 7. forduló: Cagliari–Venezia 1:1, Salernitana–Genoa 1:0, Torino–Juventus 0:1, Sassuolo–Inter 1:2, Bologna–Lazio 3:0, Sampdoria–Udinese 3:3, Verona–Spezia 4:0.

1. Napoli

6

6

0

0

16:2

18

2. Inter

7

5

2

0

22:8

17

3. Milan

6

5

1

0

12:3

16

4. Roma

6

4

0

2

14:8

12

5. Fiorentina

6

4

0

2

9:9

12

6. Atalanta

6

3

2

1

8:6

11

7. Lazio

7

3

2

2

15:12

11

8. Juventus

7

3

2

2

11:10

11

9. Bologna

7

3

2

2

12:14

11

10. Empoli

6

3

0

3

9:10

9

11. Torino

7

2

2

3

9:7

8

12. Verona

7

2

2

3

15:14

8

13. Udinese

7

2

2

3

9:11

8

14. Sassuolo

7

2

1

4

7:9

7

15. Sampdoria

7

1

3

3

10:13

6

16. Genoa

7

1

2

4

10:16

5

17. Venezia

7

1

2

4

5:12

5

18. Salernitana

7

1

1

5

5:15

4

19. Spezia

7

1

1

5

8:19

4

20. Cagliari

7

0

3

4

8:16

3

A következő fordulóban (okt. 16–18.): Spezia–Salernitana, Lazio–Inter, Milan–Verona, Cagliari–Sampdoria, Empoli–Atalanta, Genoa–Sassuolo, Udinese–Bologna, Napoli–Torino, Juventus–Roma, Venezia–Fiorentina.

Kikapott a PSG

Hatalmas meglepetésre 2:0-s vereséget szenvedett a Paris Saint-Germain csapata a Rennes otthonában úgy, hogy a Messi–Neymar–Mbappé hármas egyetlenegy kapura tartó lövést sem hozott össze a 90 perc alatt, ám nagy előnyüknek köszönhetően megtartották vezető pozíciójukat a bajnokságban.

Francia bajnokság, a 9. forduló: Lens–Reims 2:0, Montpellier–Strasbourg 1:1, Nice–Brest 2:1, Rennes–PSG 2:0, Angers–Metz 3:2, Lorient–Clermont 1:1, Monaco–Bordeaux 3:0, Nantes–Troyes 2:0.

1. PSG

9

8

0

1

22:9

24

2. Lens

9

5

3

1

16:10

18

3. Nice

8

5

2

1

17:4

16

4. Angers

9

4

4

1

14:9

16

5. Marseille

7

4

2

1

14:8

14

6. Monaco

9

4

2

3

14:11

14

7. Lorient

9

3

5

1

10:9

14

8. Nantes

9

4

1

4

13:10

13

9. Rennes

9

3

3

3

12:19

12

10. Lyon

8

3

3

2

13:12

12

11. Strasbourg

9

3

2

4

13:14

11

12. Lille

8

3

2

3

11:14

11

13. Montpellier

9

2

4

3

16:16

10

14. Reims

9

2

4

3

10:11

10

15. Clermont

9

2

4

3

12:20

10

16. Bordeaux

9

1

4

4

11:20

7

17. Troyes

9

1

3

5

8:14

6

18. Metz

9

1

3

5

11:19

6

19. Brest

9

0

4

5

10:18

4

20. St.-Étienne

8

0

3

5

7:17

3

A következő fordulóban (okt. 15–17.): PSG–Angers, Clermont–Lille, Lyon–Monaco, Troyes–Nice, Bordeaux–Nantes, Brest–Reims, Metz–Rennes, Strasbourg–St.-Étienne, Montpellier–Lens, Marseille–Lorient.

Madridban is megégett a Barca

A Bajnokok Ligájában elszenvedett, Benfica elleni 3:0-s, demoralizáló veresége után szombaton az Atlético Madrid csapatának esett áldozatul a Barcelona együttese. A katalánok így tovább mélyítették azt a gödröt, amibe Messi távozása után estek bele, és ami esetükben klubtörténeti krízisnek tekinthető. Ezúttal volt játékosuk, Luis Suárez zsenialitása, bizonyítani akarása lett a Barca veszte.

Az Atlético csatára először Lemarnak adott gólpasszt a 23. percben, majd a 44.-ben maga is betalált: egy csodálatos kontratámadás végén lőtte ki precízen a jobb alsót, 2:0-ra növelve csapata előnyét, ami, mint később kiderült, a mindent eldöntő találatot jelentette. A katalán sztárcsapat háza táján már a mérkőzést megelőző napokban is kritikus hangulat uralkodott, a Matracosok elleni vereséget követően pedig biztosra vehető, hogy még inkább felerősödnek majd a Ronald Koeman vezetőedző távozásáról szóló híresztelések, találgatások. A holland szakember a mérkőzés után így nyilatkozott: „Igen, még mindig itt vagyok… Nekem is van szemem és fülem. Tudok és hallok a kiszivárgó hírekről, de hozzám egyelőre senki sem jött oda, és senki sem mondott semmit, úgyhogy végzem tovább a munkámat.” Győzelmével az Atlético ideiglenesen utolérte a Real Madridot a spanyol bajnoki tabella élén.

Spanyol bajnokság, a 8. forduló: Athletic Bilbao–Alavés 1:0, Osasuna–Rayo Vallecano 1:0, Mallorca–Levante 1:0, Cádiz–Valencia 0:0, Atlético Madrid–Barcelona 2:0, Elche–Celta Vigo 1:0, Espanyol–Real Madrid 2:1.

1. Real Madrid

8

5

2

1

22:10

17

2. Atlético Madrid

8

5

2

1

11:6

17

3. Real Sociedad

7

5

1

1

10:6

16

4. Sevilla

6

4

2

0

10:2

14

5. Osasuna

8

4

2

2

11:11

14

6. Rayo Vallecano

8

4

1

3

13:8

13

7. Ath. Bilbao

8

3

4

1

7:4

13

8. Valencia

8

3

3

2

12:8

12

9. Barcelona

7

3

3

1

11:7

12

10. Betis

7

3

3

1

11:7

12

11. Mallorca

8

3

2

3

7:12

11

12. Espanyol

8

2

3

3

6:8

9

13. Elche

8

2

3

3

5:8

9

14. Villarreal

6

1

5

0

6:3

8

15. Celta Vigo

8

2

1

5

7:11

7

16. Cádiz

8

1

4

3

7:11

7

17. Levante

8

0

4

4

6:13

4

18. Granada

7

0

3

4

5:12

3

19. Alavés

7

1

0

6

2:12

3

20. Getafe

7

0

0

7

2:12

0

A következő fordulóban (okt. 16–18.): Real Sociedad–Mallorca, Rayo Vallecano–Elche, Celta Vigo–Sevilla, Granada–Atlético Madrid, Levante–Getafe, Real Madrid–Athletic Bilbao, Villarreal–Osasuna, Barcelona–Valencia, Alavés–Betis, Espanyol–Cádiz.