2024. március 29., péntek

Stefanovićot hazugságvizsgálóra kapcsolják?

Az Ivanjica-ügy fővádlottja, Predrag Koluvija azt állítja, megrendezték ellene az egész ügyet

Még 2019 novemberében állították elő Predrag Koluviját kábítószer előállítása és forgalmazása gyanújával, hiszen mintegy 12 hektáron kontrollált körülmények között termesztett marihuánát. Két év után az úgynevezett Jovanjica-ügy az elmúlt hetekben különös fordulatot vett. Szeptember derekától a Fellebbviteli Bíróság döntése alapján Koluvija szabadlábról védekezhet. A bírósági meghallgatások a múlt héten folytatódtak. Még maga az államfő is védelmébe vette. Igaz, egy napra rá Aleksandar Vučić a Pink televíziónak adott nyilatkozatában már cáfolta, hogy védelmében szólt volna, ehelyett leszögezte, hamarosan kiderül az ügy kapcsán a teljes igazság.
A KRIK, azaz a Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat elnevezésű oknyomozó portál számolt be nemrégiben arról, hogy a Fellebbviteli Bíróság Koluviját kiengedte előzetes letartóztatásából. Elektromos nyomkövetőt csatoltak a bokájára, de a „drogkereskedőként" megjelölt egyén immáron szabadlábról védekezhet.
A Jovanjica-ügy kapcsán 2019-ben 19 személyt állítottak elő. Koluvija volt az utolsó, aki előzetes letartóztatását töltötte, hiszen többségüket jóval korábban szabadon engedték. Ellene és 17 munkatársa ellen két szervezett bűnözéssel kapcsolatos eljárás indult: az egyik az ópazovai mezőgazdasági birtokon talált 1,6 tonna marihuána miatt, a másik ügyben a birtok védelmét ellátó rendőri és katonai alkalmazottak szerepét kutatják. Utóbbi ügy még mindig nagyon az elején tart, még az első meghallgatásra sem kerül sor. Legutóbb, a múlt héten október végére halasztották.

Az oknyomozó portál rámutatott, a Jovanjica-ügy szorosan kapcsolódik a politikához, hiszen Predrag Koluviját gyakran látták politikusok társaságában, közülük többen népszerűsítették az egyébként bioélelmiszerek előállítására bejegyzett birtokot, így Aleksandar Vulin, volt védelmi miniszter, jelenlegi belügyminiszter, Dragomir Petronijević, Belgrád Városi Tanácsának tagja, Dragan Sikimić, a Korrupcióellenes Ügynökség igazgatója és Zoran Babić, a Szerbiai Korridorok Közvállalat volt igazgatója is. A politikusok közül senki ellen nem indult eljárás, csupán a rendőrség és a katonaság képviselői ellen.
Koluvijának jelenleg több védőügyvédje van, köztük Vladimir Đukanović, aki a Szerb Haladó Párt tagja, parlamenti képviselő, illetve a parlament jogalkotási bizottság tagja. Đukanović interjút is készített ügyfelével a hétvégén az Objektiv nevű portál YouTube csatornáján, ahol Koluvija elmondta, amit a bíróságon a saját védelmében is felhozott, hogy az egész eljárást bizonyos személyek csak megrendezték. Szavai szerint a letartóztatását Nebojša Stefanović (belügyminisztériumi) kabinetjéből rendelték el, majd a rendőrök azt ajánlották neki, ha hamisan megvádolja Aleksandar Vučićot és fivérét, Andrejt a Jovanjica-ügyben, akkor őt felmentik a vádak alól. Kiemelte, ő ezt az ajánlatot visszautasította, előállítását pedig emberrablásként emlegette.
Aleksandar Vučić az Egyesült Arab Emírségekben tett hétvégi látogatása során a Pink televíziónak adott élő televíziós nyilatkozatában rámutatott, az illetékes szerveknek ki kell vizsgálni Koluvija vallomását. Majd kiemelte, nem lát abban semmi rosszat, hogy szabadlábról védekezhet, ha már két éve előzetesben volt és még csak most kezdődik a tárgyalása. Az államfő szavai szerint arra soha nem volt példa, hogy valakit ilyen sokáig kábítószer-előállítás és -forgalmazás vádjával tartsanak előzetesben. Egyben reményét fejezte ki, hogy Nebojša Stefanović, volt belügyminiszter, jelenlegi védelmi miniszter készen áll arra, hogy kihallgassák a Jovanjica-ügyben. Stefanović közölte, semmi akadálya, még hazugságvizsgálóval is kihallgathatják.
Saša Drecun ügyész állítása szerint a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) és a Katonai Tájékoztatási Ügynökség (VOA) munkatársai különböző szolgáltatásokat nyújtottak Koluvijának. Állítólag fegyverrel, hamisított iratokkal, különleges rendőri rendszámtáblákkal látták el, és védőőrizetet nyújtottak a birtokon. Ezekre az állításokra az ügyszség a telefonos és telefonapplikáción keresztül folytatott beszélgetésekből származó üzenetet tartja megalapozott bizonyítéknak. Azt nem tudni, hogy bírósági eljárás lesz-e ebből. A bíró úgy is dönthet, hogy egy perbe összevonja a két eljárást.
Az oknyomozó portál a Jovanjica-ügy kapcsán mindenekelőtt arra mutat rá, hogy percedens értékű a hazai igazságszolgáltatásban az a döntés, hogy Koluvija szabadlábon védekezhet. A szervezett bűnözéssel és kábítószer-kereskedelemmel vádoltak esetében eddig nem alkalmaztak ilyen joggyakorlatot. Darko Šarić már hét éve előzetesben várja a jogerős ítélet kimondását, míg Mladen Novaković is előzetes letartóztatását töltötte, amikor 17 év börtönbüntetésre ítélték kokain- és heroinkereskedés miatt.
Kiemelik azt is, hogy annak a bírói tanácsnak az élén, amely kiengedte Koluviját az előzetesből, az a Zoran Savić bíró volt, aki vagyonának eredetével korábban is foglalkozott az oknyomozó portál, hiszen szintén bíró feleségével együtt számos ingatlannal rendelkezik (köztük egy újonnan épített, több apartmanos kopaoniki villával). Ezen ingatlanok költségei meghaladják a jövedelmüket. Ő volt annak a bírói tanácsnak az elnöke is, amely felmentette a koszovói Zvonko Veselinovićot és Milan Radoičićet is, akiket cigarettacsempészet miatt fogtak perbe. Veselinović neve Koluvija ügyében is felmerül.