2021. december 6., hétfő

Jubilál a Szabadkai Közkórház

A 21. század fehér köpenyes hőseit ünnepelték

A Szabadkai Közkórház fennállásának 180. évfordulóját ünnepelték meg pénteken az intézmény dísztermében. Az ünnepségen dr. Slobodan Puškar, az intézmény igazgatója és a kórház orvosain kívül dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, Srđan Samardžić, a városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja, illetve dr. Olivera Ivanov tartományi egészségügyi titkárhelyettes is részt vett. A köszöntőbeszédek előtt a himnusz is felcsendült.

Elsőként a kórház igazgatója szólt az egybegyűltekhez, aki beszédében elmondta, hogy az intézmény már a járvány kitörése előtt felkészült a koronavírusra pozitív páciensek fogadására, melyet az országban felfedezett első fertőzött kezelésének módja is bizonyít.

Dr. Pásztor Bálint emlékplakettet ad át az ünneplő intézménynek (Fotó: Gergely Árpád)

– Akkoriban keveset tudtunk a betegségről, azóta viszont már 3500 fertőzöttet kezeltünk az intézményben, ebből 300-at az intenzív osztályon. Mintegy 25 ezer koronavírus-tesztet végeztünk el és 5000 szkennelést csináltunk meg. Hatalmas munka folyt az elmúlt másfél évben. A közkórház alapítása óta ez az időszak nevezhető a leginkább embert próbálónak. Bátran állíthatom, hogy mindannyian kiválóan teljesítettünk ebben a helyzetben. A kórház végig két fronton dolgozott, a nem koronavírussal fertőzötteket is elláttuk, hisz nem szabad őket sem hátrányba helyezni. Az elmúlt öt évben a tartományi és a köztársasági kormánynak köszönhetően országszerte nagy befektetések valósultak meg az egészségügyi rendszert illetően, így a Szabadkai Közkórházban is. Kiépült az angio-műtő, a radiológiai osztályra korszerű szkenner és több kórházi ágy is érkezett. A járvány időszakában sem álltak le a fejlesztések. Az elmúlt öt évben 68 orvost, 3 gyógyszerészt, 193 egészségügyi nővért vettünk fel. Orvosaink negyede továbbképzésen van. Bátran állíthatom, hogy a kórházban a 21. század hősei dolgoznak, akik életet mentenek, tudásukkal védik a szülőföldjüket – zárta szavait Slobodan Puškar.

Fotó: Gergely Árpád

Stevan Bakić polgármester üzenetét Srđan Samardžić olvasta fel az egybegyűlteknek. Köszöntőjében egyebek mellett az állt, hogy az 1841-ben alapított intézmény az egyik legrégebbi egészségügyi szervezet az országban, mely azóta is a polgárok egészségének védelmét szolgálja.

– Az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája leginkább a koronavírus-járvány időszakában mutatkozott meg, amely sajnos a mái napi is tart. Köszönet Szabadka minden polgárának nevében, mindenért amit ebben a nehéz helyzetben tesznek. Ez alkalommal is arra kérem a polgárokat, hogy vegyék fel a védőoltás mindkét dózisát, mellyel nem csak a saját egészségüket védik, hanem egyben tehermentesítik a kórházi munkát. A kórház városunk büszkesége és polgármesterként a következőkben is mindent megteszek azért, hogy a benne zajló munkafeltételek fejlesztésre kerüljenek, és hogy az épület rekonstrukciója mihamarabb megkezdődhessen – állt többek között a polgármester levelében.

Dr. Pásztor Bálint beszédében hangsúlyozta, hogy kevés olyan település van az országban és a régióban, amely egy 180 éves múltra visszatekintő kórházzal büszkélkedhet. Kiemelte, hogy az intézmény kétszeres jubileumot ünnepel.

– Idén 50 éves a kórház központi épülete is. Vannak olyan elemei az épületegyüttesnek, amelyeket a 19 század végén, 1896-ban és 1897-ben építettek, melyek ma is funkcionálnak, illetve ekkor épült az a kápolna is, ami itt áll a szabadkai kórház udvarán. Egy intézményt nem az épületek teszik azzá ami, nem csak épületekből áll, és nem egyéb eszközökből, hanem az emberek teszik teljessé azt – emelte ki a városi képviselő-tanács elnöke.

Dr. Olivera Ivanov elmondta, hogy 2016-óta a tartományi kormány több mint 300 millió dinárt fektetett be a kórház felszereltségére, valamint kiemelte, hogy a beruházások folytatódni fognak, amint lecsitul a járvány, illetve megteremtődnek az épület felújításához szükséges feltételek.