2021. december 7., kedd
SPORTBULVÁR

Dokumentumfilm készül a Kemény-válogatottról

A Nemzeti Filmintézet támogatásával egész estés dokumentumfilm készül a magyar vízilabdasport történetének egyik legsikeresebb időszakáról, a Kemény Dénes által dirigált válogatottról, amely tizenkét év alatt többek között sorozatban három olimpiai bajnoki aranyat nyert. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a forgatást jövő tavasszal kezdik, a bemutatóra pedig várhatóan 2022 év végén kerül sor.

Zákonyi S. Tamás, az alkotás rendezője és producere elmondta, a film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja majd be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett 40-szer kapott ki, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról. A rendező hozzátette, közel 40 órányi saját forgatott anyaga van, emellett pedig archív felvételeket is felhasználnak a frissen felvett beszélgetések mellett. „Olyan filmet szeretnénk készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja, és a tehetségen túl megmutatni azokat a pontokat, ami azzá tette őket, amik lettek” – nyilatkozta Zákonyi, aki megjegyezte, tavaly június 18-án, Benedek Tibor halálakor döntötték el, hogy belefognak a munkába.

„A tavalyi nyár után azt gondoltam, nehéz lesz bármit is csinálni, de az nekem most minden díjnál, kitüntetésnél többet jelent, hogy a következő másfél évben tehetek azért, hogy az utókor számára legyen egy méltó alkotás” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.

A hozzá hasonlóan Sydney-ben, Athénban és Pekingben is győztes Kásás Tamás arról beszélt, nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült nekik, és várja már a forgatást, ahol várhatóan olyan régi élmények jönnek majd elő, amelyekre az egyik legbüszkébb élete során. Hozzátette, a legnagyobb élménye a csapattal töltött idő volt a hétköznapokban.

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert arról beszélt, rengeteget tanult társaitól, akik az ő érkezésekor már ötkarikás címvédők voltak: „Ha ez a film jól visszaadja majd a történteket, akkor nagyon sok fiatal tud majd tanulni belőle. Ilyen fajta jó példa szerintem azóta sem volt.”

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt: „Ez olyan volt, mint egy jó házasság, ami nagyon ritka dolog. El tudtuk egymást fogadni, és ha el is tértünk egymástól gondolatban a megvalósítást illetően, a cél így is összekötött minket. Azt gondolom, kevés olyan csapat van a világon, amelynek tagjai, ha összeállnak egy képre, 39 olimpiai aranyat oda tudnak tenni.”

Bíróüldözés Boszniában

Félbeszakadt a Velez Mostar–Borac Banja Luka bosnyák első osztályú labdarúgó-mérkőzés a 81. percben, amikor a címvédő vendégcsapat megszerezte a második gólját. A hazai szurkolók ezt nehezen viselték, mert úgy érezték, hogy a játékvezető korábban nem adott meg csapatuknak egy jogos tizenegyest.

A feldühödött drukkerek a pályára tódultak, és kergetni kezdték az ellenfél játékosait és a bírókat, akik az öltözőbe menekültek. Állítólag a Velez elnöke azt kiabálta a játékvezetőknek: „Nem fogtok ebből innen élve kijönni.”

Később a csapatnak ugyan sikerült elhagynia a stadiont és környékét, a játékvezetők viszont nem jártak ilyen sikerrel. Sabrija Topalović játékvezető és asszisztense autóját ugyanis a Mostar szurkolói a Szarajevóba vezető úton, a Lendeva alagútban megállásra kényszerítették. Baseballütőkkel szétverték az autót, bántalmazták a focibírókat – egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett –, majd felgyújtották a járművet. A tetteseket még keresi a rendőrség.

A Bosznia-hercegovinai Labdarúgó-szövetség elnöke, Vico Zeljković elítélte a meccsen történteket és a huligántámadást a játékvezetők ellen. A lehető legkeményebb szankciókat helyezte kilátásba a találkozó szervezői, valamint a hazai csapat elnöke, Šemsudin Hasić ellen, akit a leginkább felelősnek tart a történtekért. A be nem fejezett mérkőzést 3:0-s megállapított eredménnyel a Boracnak ítélték.

F1-es autó legóból

Több mint 500 000 legódarabból áll az a Formula–1-es versenyautó-modell, amelyet a szaúd-arábiai Dzsidda egyik bevásárlóközpontjában építettek fel, ezzel is hirdetve az ország közelgő első F1-es nagydíját. A mutatvány ráadásul a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, hiszen a népszerű építőkockák ilyen sok darabjából még senki nem épített versenyautót – a korábbi rekordot a Ferrari tartotta, amikor 2019-ben 350 000 darabból állíttatta össze saját az évi modelljét.

Az utolsó darabot a Szaúdi Autósport-szövetség elnöke rakta le
Az utolsó darabot a Szaúdi Autósport-szövetség elnöke rakta le

A száguldó cirkusz december 5-én versenyez majd a Vörös-tenger partján fekvő város utcáin, mindezt annak jegyében, hogy Szaúd-Arábia az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett minél több technikai sport bevonzása érdekében: van már náluk Formula–E, itt rendezik a Dakar-ralit, és MotoGP-verseny rendezésére is vannak már terveik.