2021. november 29., hétfő

Törökkanizsa, a fűszerpaprika hazája

Szabó Róbert nagyban termeszti a piros aranyat – A szélsőséges időjárás a gazdák ellen dolgozik – Öntözés nélkül nem terem hasznot a föld

A törökkanizsai Szabó Róbert családjában már több generációra visszamenőleg is termesztették a fűszerpaprikát. Róbert 15 éve termeli a paprikát nagyban.

Szabó Róbert paprikatermesztő (Fotó: Gergely József)

– Emlékszem, hogy kisgyerekkoromban öregapámmal ekéztünk, én vezettem a lovat a paprikasorok között. Akkoriban még búzavetőgéppel vetették a paprikát, 4-6 kiló magot vetettek el egy holdon. Olyan sűrű sorok voltak, mint a kefe. Azért vetettek sokkal többet a kelleténél, mert a tavaszi esők után becserepesedett a talaj felszíne, és a kelő növények egy része nem tudta áttörni a kemény talaj felszínét. Ha a magnak több mint fele nem kelt ki, akkor is maradt bőven, utána kézzel ritkítottak.

– Annyira gazos volt a paprika, hogy mikor vezettem a lovat, alig láttam a sorokat. Nem volt még vegyszeres gyomirtás. Azután megjelent a Gramaxon, ez már nagy előrelépés volt, egy kapálást meg lehetett spórolni. A Treflan is jó szer volt, de kivonták a forgalomból, majd jött a Rampa, meg a többi, segít ugyan a széles levelű gyomok gyérítésében, de a kapálást nem helyettesíti egyik gyomirtó sem.

A zsákos gyűjti be a leszedett termést (Fotó: Gergely József)

Annak idején öntözés nélkül is szépem termett a fűszerpaprika, mára oda jutottunk, hogy locsolás nélkül nem érdemes belefogni a paprikatermesztésbe. A szélsőséges, kiszámíthatatlan időjárás bizonytalanná teszi a termelést.

 

NYOLC HOLD PAPRIKA

– Tavaly nyolc holdon termesztettünk fűszerpaprikát, de a terméssel nem lehetett dicsekedni. A 2020-as év nem a paprika éve volt, tavasszal a kelése idején nem volt megfelelő hőmérséklet, hideg volt a talaj és megfázott a paprika. A kedvezőtlen időjárás következményeit sajnos a növények később sem tudták teljesen kiheverni. Volt olyan parcella, amelyen mindössze másfél tonna termett holdján, ahol viszont jobban sikerült a paprika kelése és nem maradt le a startban, ott öt tonna körüli hozamot értünk el.

Móvások a paprikasorokban (Fotó: Gergely József)

Az idén tíz holdon vetettünk paprikát, de nyolc lett belőle. Tavasszal a tartományi mezőgazdasági alapnál pályáztunk öntözőrendszer támogatására, sikeresen meg is nyertük, bár a pénzt még nem kaptuk meg. Egy hatholdas parcellán vetéskor lefektettük a csöpögtető öntözőrendszert. Fúrtunk egy 30 méter mély kutat, amelyből benzinmotoros szivattyúval nagyjából kétszáz liter vizet nyerünk percenként és szakaszosan nyomatjuk a vizet a csepegtető rendszerbe, a paprika gyökeréhez. Ez szép és jó, de jövőre már ugyanide nem ültethetünk újból paprikát, a vetésforgót be kell tartani. Az új helyre újabb öntözőrendszert kellene telepíteni, ez megint jelentős kiadással jár.

A napokban kezdtük szedni a hatholdas öntözött területről a paprikát és ígéretesnek mutatkozik. Lesz még egy második szedés is, ha meg nem fagy. Egy másik négyholdas parcellán is vetettünk paprikát, itt azt terveztük, hogy ha kikel és elkezd virágozni, akkor húzzuk be a sorokba a szalagcsöveket. Magyarországon vettük a magot, a négy holdba öt kilót vetettünk belőle, de rosszul kelt, a vetőmag csíraképességével lehetett a baj. A négyből két holdat ki kellett tárcsázni. A maradék két holdba már nem volt érdemes kiépíteni a csepegtető öntözőrendszert. Az idei rendkívül aszályos és meleg időben össze lehet hasonlítani az öntözött és öntözés nélküli parcellákat. Ugyanolyan agrotechnikai eljárással termesztett, az időjárás szeszélyeinek kitett paprikaföldről fele annyi termés sem jön le, mint öntözéssel.

Az öntözőrendszer lelke, a szivattyú és a szűrő (Fotó: Gergely József)

Általában búza után szoktunk paprikát vetni. A búza szalmáját elvisszük Szanádra, a tehenes barátokhoz, ahonnan utána nyáron nyaralás helyett hordjuk az istállótrágyát és jól megterítjük a földet a paprika alá. Ha van eső, a paprika meghálálja a szerves trágyát, eső nélkül azonban minden hiába.

ASTA, a paprika színerőssége

A paprika pirosságának, a színerősségének a mértékegysége az ASTA. A legpirosabb, vérpiros paprika, a minőségi őrölt fűszerpaprika 120 ASTA. A Horgosi 6-os fajta például eléri a 200 ASTA pirosságot is. Ha egy vágóhídnak 80 ASTA is elegendő a töltelékekbe, akkor a 200-as paprikát le kell rontani 80-asra. Ebben a paprikában már benne van a második szedésből származó zöldpaprika is.

Paprikamagot Petrőcre is szoktunk eladni, összeszövetkeztünk az ottani termesztőkkel, betartottuk, amit javasoltak, hogy mikor, melyik növekedési fázisban milyen agrotechnikai és egyéb eljárásokat, lombtrágyázást stb. alkalmazzunk a földeken. De, amikor az évszázad legszárazabb és legmelegebb éve az idei, csodát nem várhatunk.

Bácskában többet fizetnek a fűszerpaprikáért (Fotó: Gergely József)

Öntözés nélkül ráfizetéses a paprikatermesztés. A csöpögtető rendszer kiépítésével azonban egyéb gondot vettünk a nyakunkba. A paprikát kétszer illik megkapálni, a széles levelű gyomokra nincs olyan gyomirtó, ami nem károsítaná a paprikát is. Na, már most a paprikasorban a növények mellett sekélyen a talajba lefektetett vékonyfalú szalagcsövek a kapa útjában vannak. Isten őrizzen meg kapáltatni ezeket a parcellákat. Mondhatom én, hogy emberek figyeljünk oda, erről van a paprika mellett a cső, a másik oldalon végig lehet húzni a kapát, a cső felőli oldalon pedig ki kell tépni a parét. Hiába minden magyarázat, előbb-utóbb kivágják a szalagcsövet. Mivel nem lehetett kapálni, ki kellett tépni a gazt a paprika mellől. A folyófűtől a beléndekig számos széles levelű gyom keseríti a paprikatermesztő életét, de ezeket valahogyan el kell távolítani. Végül a hat hold paprika „kapálása” ezer euróba került.

A kapálási gondok mellett más problémák is jelentkeztek, a rágcsálók, egerek, mezei pockok előszeretettel koptatják a fogukat a vékony műanyag csövek rágicsálásával, és az őzek patája is kiszúrja. Több mint 1200 összetétel van a hat holdon. Ahol kilyukad és folyik a cső, ollóval elvágjuk a csepegtető szalagot és összetoldjuk. Elég macerás munka ez is, de hát a nap 24 órából áll és igyekszünk mindenhova odaérni.

 

A TERMÉS HARMADA A NAPSZÁMOSOKÉ

– A tavasszal 2000 dinár volt a napszám. Őszre már 300 dinárra emelkedett az órabér, így a nyolcórai paprikaszedésért személyenként 2400 dinárt fizetünk. A bandagazda ennek a dupláját kapja. Amennyiben a paprikatermés egyharmadát elviszik a napszámosok, abban az esetben még számíthatunk haszonra, de csak akkor, ha jó a termés, a jó hozamokhoz viszont öntözni kell.

Csak az öntözéses termesztéstől várható haszon (Fotó Gergely József)

Az öntözött paprikánk jól termett, a kezdeti eredmények biztatók. A szedés még eltart egy hétig,  bizonytalan azonban a felvásárlási ár. Helyben az Aleva paprikafeldolgozó üzem azt se tudja, mennyit fizessen, vagy ne fizessen. Kezdték 57 dinárról, amit a napokban kilónként 60 dinárra emeltek fel. A Tisza túloldalán, Martonoson három paprikafeldolgozó cég is dolgozik és 65 dinárért vásárolják fel a fűszerpaprikát. Ez az ár már ott mozog a határon. A szomszédos Magyarországon dinárban kifejezve 80-100 dinárért veszik a paprika kilóját. Arra, hogy mi kiszállítsunk külföldre, kicsik vagyunk, itthon kell kisakkozni, kinek mennyi paprikát és mennyiért adunk el.

Tavasszal szerződést kötöttünk az Alevával, a kötelező mennyiséget leszállítjuk nekik, olyan áron, amilyent megszabnak, a többit meg annak adjuk el, aki többet kínál érte – mondta Róbert, aki azon kevesek közé tartozik, aki még nagyban termeli az olajtököt is.

Fejős Magdolna bandagazda (Fotó: Gergely József)

A bandagazda az Oroszlámos melletti Szigetről való Fejős Magdolna, ő verbuválja és felügyeli a bandájába tartozó napszámosokat:

– A bandagazda szervezi a csapatot, nekem van több mint harminc munkásom, de az esős napokban kevesebben jöttek paprikát szedni, jelenleg a Robi hatholdas parcelláján 17-en szedjük a paprikát. Vizes, sáros, kellemetlen ilyenkor dolgozni, ezért nem jöttek többen dolgozni, de ha javul az idő, nagyobb lesz a napszámosok munkakedve is. A földre kis teherautóval jövünk, a párom hajtja a kamiont. Reggel hétkor kezdünk és háromig szedjük, csak reggelizni állunk meg és minden másfél órában tartunk egy-egy cigarettaszünetet – mondta Magdolna.