2024. április 16., kedd

Élettel teli Tájház

Az ősz folyamán kiállítást és Márton-napi programot szerveznek

A topolyai Tájház udvarában mindig zajlik az élet: a nyár a táborok időszaka, míg az ősz a jeles eseményekre való megemlékezéseké, természetesen minden korosztály igényét kielégítő programokkal kiegészítve. Az idén is mozgalmas nyarat zárt a Tájház, amiről Sihelnik Ágnes, a topolyai Tájház vezetője mesélt.

– Az idei évben a lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk élettel megtölteni a Tájházat, amely egy átlagos évben számos programnak ad otthont. A járványügyi intézkedések a programjainkra is hatással voltak, de szerencsére a nyár folyamán meg tudtuk tartani a hagyományos, tájházhoz köthető táborokat. A táborszezonunkat az Arcus Környezetvédő Egyesület Csemete tábora nyitotta meg. A Művelődési Ház szervezésében zajlott a bábtábor, a színésztábor és a kémiatábor is, két váltásban. Mindegyik tábor népszerű volt, sok gyereket hozott össze. Remélem, mindegyikük számára adott valamit az itt eltöltött idő.
Milyen programokkal készülnek az ősz folyamán?
– A Tájházban megvalósítható őszi programok sajnos az időjárástól is függnek. Mindenképpen szeretném idén is felállítani az adományok kiállítását, ugyanakkor egy-egy őszi jeles naphoz kapcsolódó programot is szeretnénk megvalósítani. Az ősszel elsősorban a tavalyi és az idei évben ránk bízott tárgyakból készítünk kiállítást, amelyet a tájház megnyitásának évfordulójához, október 16-ához igazítunk. Mivel idén számos adományt kaptunk, így könnyen össze tudjuk állítani ezt a kiállítást. Szeretnénk Márton-napot is tartani a tájházban. Természetesen itt is a gyerekek az elsődleges célcsoport. Kicsit felelevenítenénk a Márton-napi hagyományokat, megismerkednénk a naphoz köthető hiedelmekkel, dalokat tanulgatnának, és kézműveskedhetnének is.

Az idén volt nagyobb költségvetésű felújítás?
– A Tájház épületén az elmúlt években végeztünk nagyobb lélegzetvételű munkálatokat. Idén a topolyai kovács-bognár műhely tetőszerkezete került javításra, ami már nagyon időszerű volt. A munkálatok elvégzését a tartományi művelődési titkárság és a topolyai önkormányzat támogatta. A munkálatok a napokban fejeződtek be.
Meddig és mikor látogatható a Tájház?
– A Tájház természetesen látogatható, változatlan munkaidővel, egészen október közepéig. Munkanapokon 8 és 14 óra között fogadjuk a látogatókat, de előzetes bejelentkezéssel délutáni vagy hétvégi látogatásokat is elő tudunk jegyezni.
Hogyan értékelnéd az elmúlt időszakot?
– Az idei évben sem maradtunk látogatók nélkül. Bár a jól megszokott iskoláscsoportok helyett most főként felnőttek, ezen belül is a nyugdíjas korosztály kereste fel a Tájházat. A korábbi években főleg magyarországi látogatóink voltak, most viszont néhány kivétellel belföldi csoportok érkeztek hozzánk. Az itt megtartott táborok nagyon népszerűek voltak. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy minden alkalommal többen jelentkeztek a táborokba, mint amennyi az előirányzott létszám lett volna. Bízom abban, hogy ez a lelkesedés a továbbiakban sem apad majd, és később mindenkinek lesz egy olyan itt szerzett emléke, amire szívesen gondol vissza.