2024. április 19., péntek

Új ablakok a kishegyesi iskolában

Megkezdődött az elöregedett nyílászárók cseréje

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában a héten megkezdődött a régi ablakok cseréje az 56-os épületen, és a főépület egy részén. A munkálatok kapcsán Fülöp Valentin, az iskola igazgatója elmondta lapunknak, hogy feltétlenül szükség volt az elöregedett ablakok cseréjére, mert némelyik már veszélyt jelentett.

– A tavasz folyamán a tartományi oktatási titkárság pályázatán 1,9 millió dinárt nyertünk ablakcserére, és most zajlik ez a munkálat. A tervek szerint a jövő hét folyamán már be is fejezik. A munka során kicserélik az 56-os épületen az ablakokat, illetve a főépület földszinti ablakait ott, ahol még nem voltak kicserélve. Erre az ablakcserére nagy szükség volt, mert a régi, beépített ablakok már több mint 60 évesek, és nagyon rossz állapotban vannak. Több helyen az üveg is kiesett, annyira leamortizálódtak, és nem tudtuk mindegyiket kinyitni, úgyhogy emiatt nagyon fontos volt az ablakcsere. Természetesen, az új ablakok beépítése után arra is számítunk, hogy a fűtési költségeink csökkenni fognak – mondta el az igazgató.

Megkezdődött az ablakcsere a főépületen

Megkezdődött az ablakcsere a főépületen

Ami az ablakcseréket illeti, a mostani munkálatokkal még fejeződik be az ablakok cseréje a kishegyesi általános iskola épületegyüttesén. Fülöp beszámolt róla, hogy az iskola főépületének a télikert körüli részén szeretnék kicserélni az ablakokat. Ezt a munkát a következő évben fogják megvalósítani, és szintén a tartományi oktatási titkárságnál pályáznak majd a szükséges eszközökre.