2024. április 17., szerda

Győzelem a címvédő ellen

Komoly fegyverténynek számító sikert könyvelt el a férfi kézilabda BL-ben a hazai pályán játszó Veszprém a sorozat előző kiírását megnyerő Barcelona ellen. A találkozónak különleges színezetet adott, hogy a spanyolok új vezetőedzője nyár óta Carlos Ortega, aki 2012 és 2015 között a Veszprémet irányította, a hazai porond leuralása mellett pedig egy BL 2. helyet is elértek közösen.

Mindkét csapat nagy iramban kezdett, és a mérkőzés során számos alkalommal változott a vezető kiléte. A veszprémieknek éppen a félidőre sikerült az addigi legnagyobb, négygólos előnyt kiépíteniük, ami a második játékrész elején ötre is nőtt, ám a szaporodó technikai hibákat kihasználva a vendégek az utolsó negyedóra kezdetére kiegyenlítettek, majd két góllal el is léptek. Az utolsó három percben azonban a spanyolok már nem tudtak betalálni, így a Veszprém a végjátékban már a kétgólos győzelemért támadhatott, ami nem jött össze, ellenben az utolsó kontrából időntúli szabaddobáshoz jutott a Barca, aminek tétje az egyenlítés volt. Dika Mem átdobott a fal felett, ám a meccs során 43 százalékos hatékonysággal védő Rodrigo Corrales ezúttal is sikeresen hárított, így megtartva csapata egygólos előnyét a lefújás pillanatára.

Eredmények, 3. forduló, A csoport: Vardar–Aalborg 30:28, Zagreb–Elverum 27:27. B csoport: Zaporizzsja–Kielce 25:26, Veszprém–Barcelona 29:28, Flensburg–PSG 27:27.