2024. március 28., csütörtök

Egymilliárd euróval károsították meg a nyugdíjasokat?

Szerbiában mintegy 840 ezer nyugdíjas van, az úgynevezett költségvetési konszolidáció négy éve alatt pedig egymilliárd eurónyi nyugdíjjal károsították meg őket, derül ki a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet számításaiból. Miloš Grabundžija, a szakszervezet elnöke az N1 televíziónak elmondta, hogy a kár megtérítésének a joga a törvény lejárta után három évig, azaz 2021. október elsejéig lehetséges, azonban a nemzetközi egyezmények értelmében a nyugdíj tulajdon, így az ahhoz való jog nem válik elavulttá.
 
– A Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet 2018-ban pert indított az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Körülbelül 16.500 nyugdíjas esetében rendelkezünk egyéni meghatalmazással és a szükséges dokumentációval. Ezt követően mások is csatlakoztak hozzánk, például a Szerbiai Nyugdíjasok Szövetsége, amelynek tagjai kártérítési kérelmeket nyújtottak be rajtunk keresztül – mondta Grabundžija.

Szerinte a petíció azzal a magyarázattal nem jutott el a bírói testülethez, hogy „a testületbe való felvétel feltételei nem teljesültek, mert a nyugdíjasok nincsenek kellőképpen veszélyben”.

– Az az állítás, miszerint a nyugdíjasok nincsenek veszélyben, nem igaz. Találjanak egy olyan országot, ahol megélünk ennyi pénzből és odaköltözünk. Kértük az Európai Bíróságot, hogy térjen vissza az eljáráshoz. Visszaküldték, ezért ítéletet várunk a strasbourgi bíróságtól – mondja Grabundžija.