2024. április 20., szombat

Újabb állami támogatásra számíthatnak a nyugdíjasok

2022 elején a szerbiai nyugdíjasok 20 ezer dináros állami támogatásban részesülnek, 2025-re pedig az átlagos juttatásuk eléri a 440 eurónak megfelelő összeget, mondta Aleksandar Vučić államfő.

– Minden évben emeljük a nyugdíjakat, amelyek tíz évvel ezelőtt átlagosan alig 200 eurót tettek ki. A nehéz reformok ellenére sikerült azóta mintegy 25 százalékkal növelni ezeket a juttatásokat – mutatott rá az államfő.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Vučić hozzátette, hogy az elmúlt négy évben Szerbiában az átlagos nyugdíjak reálértéke mintegy 14 százalékkal növekedett.

– Ugyanakkor folyamatosan támogatásokat biztosítunk a legidősebb polgárainknak, évente legalább egyszer, és semmi okunk arra, hogy ezt ne folytassuk – hangsúlyozta.