2024. április 19., péntek

Október végéig lehet jelentkezni

A hónap első napjával kezdetét vette az Első fizetésem program második fejezete

A hivatalos eredménye alapján nagy sikert aratott Szerbia-szerte a fiatalok foglalkoztatását, munkába állását ösztönző program első fordulója. Az Első fizetésem projektet több fordulóra tervezték, pénteken pedig kezdetét vette a jelentkezés második felvonása. A hírek szerint a fizetések 22 és 26 ezer dinárosak lesznek, diplomavégzettség szerint – adja hírül a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat (NSZ) a közleményében.

A program lehetővé teszi a frissdiplomások számára a gyors felzárkózást a munkaerőpiacon. Gyakorlatilag ez azt jelenti, minden munkatapasztalat nélkül jelentkezhetnek gyakorlati idő letöltésére különféle ágazatokban a munkaadókhoz. Ezzel tudást, gyakorlatot, munkatapasztalatot szereznek, és így megnövelik az esélyünket a későbbi sikeres munkába álláshoz.

(Gergely Árpád illusztrációja)

(Gergely Árpád illusztrációja)

Ezúttal 10 ezer fiatal jelentkezését várják közép- és felsőfokú végzettséggel. Az elvárások szerint a jelentkező nem lehet idősebb 30 évnél, bejelentett státusszal kell rendelkeznie az NSZ valamelyik hivatalában, nem rendelkezhet munkatapasztalattal, illetve kevesebb mint 6 hónapos munkatapasztalattal, azon a területen ahová jelentkezni szeretne.

Az Első fizetésem programra jelentkezők nem lesznek munkaviszonyban, viszont a betegbiztosítás jár nekik. A részvétel kilenc hónapon át tart, ennyi ideig az NSZ havi 22 ezer dinár juttatást biztosít középiskolai végzettséggel, és 26 ezer dinárt a felsőoktatási diplomával rendelkezőknek.

Az Első fizetésem program első része szeptember 23-án zárult, a másodikra a jelentkezés pedig október 1-jén vette kezdetét. A folyamat következő szakasza november 1-je és 15-e között zajlik. Ekkorra a magánszféra munkaadói választanak a jelöltek közül, majd a közszféra válogat közöttük november 16-a és  30-a között.

A kiválasztás után 15 napon belül értesítést kapnak a jelöltek a www.mojaprvaplata.gov.rs. oldalon. A negyedik fázis már a megvalósulás előtti pillanat lesz. Akkor írják alá a felek, vagyis a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat, a munkaadó és a foglalkoztatott a háromoldalú szerződéseket. A jelöltek munkában állása már a kiválasztást követő 15 napon belül megkezdődhet.