2024. március 28., csütörtök
EGY EZOTÉRIKUS TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Ho'oponopono

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Üdvözlöm, jelentkezem önnek, hogy megkaptam a talizmánokat, tehát a kristályt is, a beprogramozott hűtőmágnest is és a yantra bolygó képet a pecséttel, meg az utasítást is. Azt is írja, hogy a problémám miatt mondjam ki mindennap e szavakat, hogy: „Sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek". Akkor is mondjam ki, amikor naponta megérintem e talizmánokat. Nos, jelentkezem, hogy magyarázza el, ha lehet, e szavaknak a jelentőségét.
– Igen. A Ho'oponopono (ho-o-pono-pono) problémamegoldó módszer használja e szavakat. A szó jelentése: hibát kijavítani, helyrehozni. Ez egy hawaii eredetű gyógyító művészet, a megbocsátás és megbékélés eszközeivel. Egy orvos e módszerrel gyógyította meg betegeit, úgy, hogy személyesen nem is találkozott velük. Ez egy olyan életfilozófia, melynek révén kijavíthatjuk, majd az „isteni" tudatnak átadhatjuk törlésre és átalakulásra azokat az emlékeket és programokat, amelyeket örököltünk, és amelyek a tudatalatti elménkben raktározódtak el. Sokkal könnyebb megváltoztatni a világot, ha mi változunk először. Amint megváltozunk, mindent másképp látunk, másfajta dolgokat és embereket vonzunk az életünkbe. Képesek vagyunk megváltoztatni a világot, ha a saját életünkért 100%-os felelősséget vállalunk. Nincs, aki helyettünk döntsön az életünk kérdéseiben, nincs olyan felelős, akit hibáztathatunk, ha valami nem úgy történik, ahogy mi akartuk. A hawaii őslakosok eredetileg úgy alkalmazták e szertartást a hétköznapi életükben, hogy összehívták a nagycsaládokat, mindenki mindenkitől bocsánatot kért, így teremtett magában békességet. A folyamat bocsánatkérésből, bűnbánatból és megváltoztatott szemléletből áll. Minden, ami az életben problémaként jelenik meg, olyan emlék, program, amit ki lehet javítani, jóvá lehet tenni, és lehetséges törölni. Egyaránt használható testi, lelki, mentális, érzelmi és szellemi problémák, valamint családi, párkapcsolati vagy közösségi konfliktusok megoldására. Ami az életünkben történik, azt mi vonzzuk be: kérlek, bocsásd meg, bármi is az, ami bennem van, ami a problémát létrehozta és az életembe vonzotta. Tehát mindaz, ami minket megérint, ami a családdal történik, aminek részesei vagyunk, az bennünk is van. Ha egy baleset vagy veszekedés szemtanúi vagyunk, azért is bizonyos részben kell vállalni a felelősséget, mert részesei voltunk, nem hagyott közömbösen. Valamiért ilyesmit vonzottunk az életünkbe. Itt is segít a Ho'oponopono. Ami a Ho'oponoponót gyakorló személyből törlődik, az törlődik mindenkiből, akivel kapcsolata van, tehát az őseiből, a családtagjaiból és ismerőseiből. Sőt azokra az emberekre is kihat, akikkel találkozik, kapcsolatba lép. Nemcsak fizikai test, hanem lélek vagyunk. A lélek fejlődni akar. Az élet nem old meg semmit csak úgy magától, az idő nem gyógyít sebeket, mi magunk vagyunk azok, akik erre képesek vagyunk. Most kezdjünk el igazán élni, most kezdjünk el változni, más világot teremteni, saját magunknak és szeretteinknek! Ha a mi világunk rendben lesz, a gyermekeinké is rendben lesz. A világ a kedvünkért továbbra sem változik meg. A világot mi teremtjük, pillanatról pillanatra, és a sors is csak azt szállítja házhoz, amit mi vonzunk be saját magunknak. A körülményeink, a társaságunk, a problémáink csak akkor változnak, ha mi változtatunk. Könnyebb nekünk változni, mint másokat megváltoztatnunk. A problémákat tekinthetjük lehetőségeknek, és saját magunknak is megmutathatjuk, hogy mennyivel többre vagyunk képesek, mint ahogy azt a hiedelmeink szerint örököltük, mint amilyen kevéssé értékeltük az adottságainkat, mint amennyire elfogadtuk, hogy mások irányítják az életünket. A sorsunk átírható, az örökletes tulajdonságok, sőt betegségre való hajlamunk is megváltoztathatók – csak hinnünk kell benne. El kell fogadnunk, hogy mi magunk írjuk az életünk könyvét, és mi sem írhatjuk a másét. Igen fontos, hogy milyen szemüvegen át nézzük a világot. Az „áldás szemüvegén" át bölcsen látjuk azt. Jó, hogy kificamodott a bokád, mert valahová nem tudtál elmenni, ahová kár lett volna, és megtanultad, hogy fölösleges a rohanás. Jó, hogy zuhog az eső, mert jó lesz a termés. A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk, és ez a „szemüveg" nagyon fontos. Mert maga az élet – minden élet! – nehéz. Tele van bajjal, betegséggel, szenvedéssel, halállal. De tedd csak föl az „áldás szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van. Ha derűs emberekkel találkozol, ne az életrajzukban keresd a jó közérzetük titkát – hanem a szemüvegükben. Menjen, aminek menni kell, jöjjön, ami előbbre visz, tanít, fölemel. A Ho'oponopono mindenkinél működik, aki gyakorolja. A fájdalomból is kovácsolhatsz békét, megláthatod a problémákban a lehetőségeket. A gyermekeink nem hallgatnak ránk. Megfigyelnek minket. Az a dolgunk, hogy segítsük őket. Nem élhetik a mi életünket, sem az általunk megálmodott életet. Egy pillanat műve, és az élet hozhat olyan eseményeket, helyzeteket, amik egész egyszerűen lehetetlenné teszik a komfortzónánkon belül maradást. Fölborul a napirend, a biztosnak hitt egy csapásra megszűnik, és ha megbillen az első dominó, sorra dől a többi is... Nem marad más hátra, mint körülnézni a saját házunk táján, kikukucskálni a komfortzónán, mit tehetünk mi magunk azért, hogy a helyzetünk változzon, legalább elfogadhatóvá váljon, és békével viseljük a megoldhatatlannak hitt helyzetünket. Ebben is segíthet ez a módszer.
– Kicsit furcsa e felelősségvállalás mások miatt is, de valójában oka kell lennie annak, ami velünk történik, s tudom, hogy mind őseink, mind a múlt életeink is kihatnak minderre, de sokszor, ha valójában a lelkünk mélyére nézünk, mi is rátalálunk egy-egy okra a jelenlegi életből. Tehát csak ismételgetni kell e szavakat?
– Van több módszer is a használatára. Ismételgetni kell e szavakat minél többször, ezzel tisztítunk. Még akkor is, ha nem gondolunk konkrét dologra, ha nem éljük bele magunkat. Ám sokszor érdemes átérezni a tiszta szeretet érzését, s úgy mondani, ismételgetni e szavakat, vagy a rövidített verziót: „köszönöm, szeretlek". Mindenképpen, csinálja meg a pohár vízzel való tisztítást a talizmánokkal úgy, ahogyan utasítottam. Ezt a vizet nem issza meg, ezen keresztül tisztulnak a negatív programok.
– Értem, köszönöm, még csak annyit, hogy lehet-e egyszerre két életterületet is javítani, tisztítani, vagy másoknak is segíteni?
– Igen, annyi pohár vizet készít, amennyit akar, s ezzel tisztítja. Az eredmény meglesz!