2021. november 28., vasárnap
MÉDIA 53.

Szívmelengető Best Sellers! (2021.)

Michael Caine pontosan az ellentéte annak, amit neve hirdet, nomen non est omen – ismét női szenzibilitású film

Úgy látszik, szép korára magával ragadta minden filmes leghőbb vágya Michael Caine-t is, úgy szerepelni, hogy az a saját élettörténetét is tükrözze (legalábbis életét a forgatások kezdetéig). S, ha ez így van, a mi Michael Caine-ünk egy végtelenül elmés, hardcore-intellektuális, cinikus, szarkasztikus, vagy talán ironikus ember lehetett.

De ennyi idős korára egy szelíd szívű oroszlán és a Tökéletes színész lett. Flawless, azaz hibátlan, tökéletes, mondanák az angolok. Pedig ők aztán tudnak/tudtak szigorúak lenni, kezdve pl. a balkézszabálytól, amit az impérium egyes utódállamaira is átörökítettek.

A Best Sellers idei, szívmelengető története a mában, a közösségi média korszakában XXXjátszódik, s mi van, ha csupán 1000 alatti a nézettsége egy-egy filmecskének, szónoklatnak, illetve klipnek? Semmi sincs, természetesen. Nem jelenik meg egykönnyen a keresőben, optimalizálás miatt, nem figyelnek fel rá a max. 30 másodperces gegeket őrizgető tudálékos, „entellektüel” menők, mai szóhasználattal: hipsters. „I thought they like vynil” – Úgy gondoltam, a fekete bakelitet (vinillemezeket) és hasonló dolgokat szeretik, dünnyögi magában az apai hagyatékát – a könyvkiadás mesterségét – méltóan képviselni próbáló, de szinte alig alkalmas Aubrey, azonban a film legvégén kiderül, hogy a Caine alakította figura megnagytakarítja az elméjét, és, láss csodát!!! – a berozsdásodott egykori színötös tanuló ismét képesnek érzi magát mindenhez.

S, úgy látszik, Michael Caine a már jópár éve élő legendává avanzsálódott színészóriás, az egykori napok sok-sok pénzt gyártó sztárja, elmondja itt nekünk, ebben a dráma-vígjátékban, hogy – cinikus és introvertált, a lányoknak bizony keserű fogadtatást szolgáló, csakis a munkájáért lelkesedő, élő, cinikus, ironikus régi-régi-régivágású íróember milyen is. Aki talán munícióval felszerelt kétcsöves, sörétes puskával szolgáltatja a „Jolly Welcome”-ot a régi nagy forgalmazóháza új igazgatónőjének, tehát a régi kiadója lányának és asszisztensének (aki tkp. rájött, hogy egy réges-régi szerződés alapján Caine karaktere még tartozik egy regénykézirattal a kiadóháznak.)

Ahogy azonban Caine karaktere iszogatja a töméntelen mennyiségű Johnny Walker Black Labelt, és megkezdődik első fellépése az egyik helyi ivóban, az nem mindennapi. És megkezdődne a felfelé ívelő karrier, de még nem tudni, a köhögős, dohányos, medve-külső mögött emberszív ragyog…  S illuminált állapotban Harry ismét botrányt kavar, nem találva a wc-t, és a színpadocska mellett levizeli a saját könyvét, majd elmondja, „you see…” „Everything is Bullshite!” (bullsáájt, ahogyan azt angolosan elmondja, bikaszar). Mivel, például a kengyelfutó gyalogkakukk 21 mérföld/óra sebességgel közlekedni képes egyed, míg a prérifarkas akár 31 mérföld/órára képes, úgyhogy, mindez, amivel „etetnek” bennünket, ez mind…„bull-shite”, szól az első szórakozóhelyen történő bemutatkozáson Harry. Ezt persze felveszik mobiltelefon-kamerával és felpakolják a Youtube-ra a közösségi hálón résztvevők, és szinte pillanatok leforgása alatt olyan népszerű lesz az íróóriás, elvadult Harrynk, hogy a következő város helységtáblája már –a turné állomásaként – a következő szöveggel fogadja a párost: „U.S.A. – BULLSHITE!!!” Médiajelenséggé válik, s a később – talán józan ötlet alapján – mindennapi emberek, valós emberek, nem-médiaszereplők olvasnak fel, azt megörökítve, az új könyvből. A testekre tetovált értékes gondolatmenetű regénysorok, majd a szívbe markoló töltetű, nagy emotív díjazhatóságig terjedő komédiaszólamok teszik teljessé és szinte tökéletessé az új eladási mutatókat.

Ezt is, persze, megörökítik, és ez az első precedens arra, hogy a fiúk-lányok és idősebb olvasók, sőt olyanok is, akik mindaddig nem olvastak, időt kreáljanak maguknak, hogy kézbe tudjanak venni egy-egy könyvet, s hajlandóak legyenek újrafelfedezni a világot, nemcsak Amerikát, de az erők természetét felismerve, mindent. A színes érzelmi skálamintát és karakterfejlődést is előtérbe helyező rendezés (még Caine tökéletesen megjelenített, a frusztrált író-szuperhősénél is lehetséges) Lina Roessler munkája. És a film hozza azt, amit kell, ami a célja, a Best Sellers! történetét, s a csodálatos változást, ahol egy bagórágó, rosszkedvű telefont-a-csukott-ablakon-kivágó-majd-ahhoz -és-macskájához-beszélő mogorva arc szép lassan télapóvá, ajándékozó szentté változik. Az, aki egyébként még a THE END-nél a közönségétől legtöbb könyvében, amit a sikerkönyve, az „Atomic Autumn” (Atomősz) után írt – megtagadta a pozitív véget is.

Nos, ez a nagydarab, realista, szuperintelligens fickó, akinek előzőleg ügye is volt, mivel egy New Yorkból a könyvbemutatójára Chicagóba látogató borzalmasan omnipotencia-komplexusos kritikust a kamerák kereszttüzében botjával majdnem „megfojtotta”, ami normálisabb körülmények között nem is lenne olyan vitriolos jelenet, mint amilyen ez volt, ha másként filmezik.

Nos, a Mongrel és a Métropole disztribúciójával készült remek klasszikus mozi képes a legkeményebb férfiak szemébe is párát csalni, és életszerű dialógusokat hozni, kivárni, amíg az aktuális azonosulás bekövetkezik, és kivárni, amíg a tényleges happy endre sor kerül. Semmiképp se hagyják ki ezt a ma már nagyon ritkaságszámba menő, szívmelengető, hagyományos tempójú, vagy annál is lassabb kameramozgású és schnitthosszúságú alkotást. Az ilyen filmek érdemelnék ki az első helyet, ha tényleg minőségi szórakoztatásra vágyna a nagyérdemű, tisztelt közönség, mert ez a mű tényleg megtiszteli a nézőt. S a könyvkiadó-igazgató lányka, a főszerepben, az Aubrey Plaza által megjelenített Lucy Stanbridge is élethű. Anthony Greco szövegkönyvével hagyja teljesen kibontakozni a karaktert, míg képekkel mesél a mozi. A kitűnő színésznő, aligha fog tévedni a jövőben, főként a hasonló szerepkörökben. Nos, Natalia Romanoff nehezen lenne belőle, mégis arcmimikája, és az összbenyomás nagyon kellemes Aubrey Plaza esetében, és csak szurkolni lehet neki… akkora nagyvaddal, mint Caine, pedig óriási tisztesség játszani (akit valóságos fényaura vesz körül). Ami ebben a műben nem hangsúlyos, de széplelkűségét, úgy látszik, el akarta mesélni ifjúkoráról, ezt a forgatókönyvet, és épp ezt a szerepet választva (ne adj’Isten utolsó filmjeinek egyikével, nem pedig az elsővel, ahogy az a rendezők esetében lenni szokott). Maximálisan emberi. Az, amiből egyre kevesebb van. Mintha maga Sun-Vu-Kung lépett volna fel démonikus perverziójában az emberiség ellen a mindennapjainkban. Ez a film, pedig, mint a gyémánt, Lina Roessler rendezésében mint az arany, humoros, szellem-es, ritka, különös, (mától védencem) és emberi egyszerre.

A nézettségi rekordok megdöntve, fiatalnak és öregnek egyaránt jó, nagyon bölcs műalkotás, semmi természetellenes nincs benne. Majd egy laza kis likőr elalvás előtt. Hogy mi történik a film legvégén, maradjon csemegének.