2024. március 29., péntek

Saját magát kereste a rendőrökkel együtt

Órákig kutatott a rendőrséggel együtt saját maga után egy török férfi.

A LADBible helyi médiumokra hivatkozva azt írja, hogy egy Beyhan Mutlu nevű férfi a barátaival italozott a Fekete-tenger közelében található kisebb településen.

Az ötvenes éveiben járó férfi egyszer csak elindult egyedül az erdőbe. Az ivócimborái ezt nem tudták mire vélni, és amikor már komolyan aggódtak érte, akkor a hatóságokat értesítették, akik el is kezdték keresni az eltűntet.

A hatóságok kiterjesztették a kutatást a környékbeli településekre, az akcióba pedig néhány önkéntes is bekapcsolódott.

Egy bizonyos ponton az önkéntesek csapatához csatlakozott a még mindig ittas „eltűnt", s miután hangosan kiáltozták a nevét, felszólalt, hogy nem tudja kit keresnek, de ő itt van.

Az továbbra sem világos, hogy Mutlu barátai hogyan nem ismerték fel a társukat a keresőcsapatban, de a férfi szerencsére biztonságban, rendőri kísérettel hazajutott.