2024. március 28., csütörtök

Ne perelj, ember!

Joggal kérdezheti a polgár, mi történik ebben az országban. Tömegével meggyőzik az embert valamiről, majd egyszer csak kiderül, hogy mégsem úgy van. A hét közepén érkezett a hír, jobban a mondva a Szerbiai Bankok Egyesületének közleménye, amelyben felkéri a polgárokat, hogy vonják vissza a bankok ellen megindított peres eljárásokat.

Mint arról már többször írtunk, a magánszemélyek szeptember 17-éig adhatták át a bírósági

per indításához szükséges indítványokat, amelyek a hitelfeldolgozási költségek kifizetésének kötelezettsége alól menti fel őket. Sokak meglepetésére a Legfelsőbb Semmítőszék a bankok oldalára állt szeptember 16-án, miközben a 2018. évi jogi álláspont alapján az elmúlt években a szerbiai bíróságok több tízezer esetben döntöttek a kliensek javára.

A hír sokakat meglepett, a döntés megszületését követően az ügyvédek munkaszüneti napot hirdettek tiltakozásuk jeléül. Véleményük szerint a Semmítőszék megsértette a szerbiai polgárok jogi biztonságát ezzel a döntéssel.

A legfrissebb álláspont szerint a Szerbiai Bankok Egyesülete hajlik egyfajta kompromisszumra.

– A Szerbiai Bankok Egyesülete felhívja azon tisztelt polgárok figyelmét, akik 2021. szeptember 17-éig adták át keresetüket, legkésőbb ez év december 31-éig vonják vissza. A bankok cserébe lemondanak a bírósági költségek megfizettetéséről, és a bíróságon felajánlják annak a lehetőségét, hogy mindkét fél állja a saját költségeit – olvasható az egyesület közleményében.

A Legfelsőbb Semmítőszék új határozat szerint a banknak joga van megfizettetni szolgáltatásainak költségeit, így nem semmis a banki hitelekről szóló szerződésnek az a szakasza, mellyel a felhasználót a hitelfeldolgozási költségek kifizetésére kötelezik, ha a bank hitelkínálata világos és egyértelmű adatokat tartalmazott a kölcsönfelvételt illetően.

További érdekesség, hogy a Semmítőszék azt is kimondja, hogy ez a döntés nem kötelező jellegű a bíróságok számára. Ennek ellenére, mint ahogy nem hivatalos források rebesgetik Belgrádban, többségük mégis elfogadta ezt az indoklást, ennek következményeként a polgárok tömege veszítheti el a pert, és a perköltségeket is nekik kell állniuk.

Ezek után minden polgár igazán nagylelkűnek vélheti a Szerbiai Bankok Egyesületének ajánlatát. Aki visszavonja idejében a pert, az tehát csak a saját kiadásait köteles kifizetni, a bankok állják a saját költségüket – van is miből.