2024. március 28., csütörtök

Útdíjak a közutakon is

Megeshet, hogy hamarosan visszaszorul a tehergépjármű-forgalom a hazai közutakon. Mint azt az átlagpolgár is tapasztalhatja mindennapjaiban, gyakran lehet találkozni mellékutakon is kamionokkal, amelyeknek sokkal inkább az autópályán lenne a helyük, mintsem a szűkös és igen gyakran rossz minőségű szerbiai városok közötti utakon. Nehézkes az előzés, mert a tehergépjárművek olykor hosszú sorokban haladnak, a kisember autója pedig szinte veszélyeztetve van az ilyen óriási gépjárművek között.

A probléma és ugyanakkor az újabb bevétel lehetősége a Szerbiai Utak Közvállalat illetékeseinek figyelmét is felkeltette – már évekkel ezelőtt. A közvállalat pályázatot írt ki a dokumentációk kidolgozására, amely az alacsonyabb rendű utakon való díjszabást szükségességét indokolja – írja az E-kapija hírportál.

A hatástanulmány célja – mint az a pályázati anyagban van megfogalmazva –, hogy rámutasson az útdíj fizetésének szükségességére azon járművek esetében, amelyeknek a tömege több mint 12 tonna. Az elvárások szerint a dokumentációnak rá kell mutatnia a tanulmány célszerűségére, valamint az optimális összegre az útdíj nagyságáról.

– Amióta elkezdődött az autópályadíjnak a megfizettetése Szerbiában, egyre több tehergépjárművet  látni a mellékutakon. A sofőrök célja gyakran a költségkímélés, így kerülik el a díj megfizettetését, alternatív megoldásként mellékutakon, közutakon szállítják jelentős tömegű rakományaikat. Ez az említett útszakaszok idő előtti amortizációjához vezet, forgalomtorlódáshoz, a balesetkockázat növekedéséhez, mivel ezek az I. és II. rendű utak nem erre a célra vannak előirányozva, hanem többnyire személygépkocsik és kisebb tömegű szállítmányok fuvarozására – áll a dokumentum kidolgozásának indoklásában.

A hatástanulmánynak magába kell foglalnia azokat a megoldásokat, amelyekkel a többi európai ország alkalmaz, kiválasztani azt, amelyik a leginkább megvalósítható az ország területén, és ezt megindokolni. Emellett  tartalmaznia kell a technikai megoldásokat, a költségek becslését, bemutatni azokat a szerbiai útvonalakat, amelyeken észszerű lenne ennek a rendszernek a bevezetése, valamint a jövedelmezőséget.

A korábbi ötletelések arról szóltak, hogy az útdíj megfizettetését az Ibari útszakaszon kellene kezdeni, vagyis a Belgrád–Niš útszakaszon. A szakemberek szerint az alacsonyabb rendű utakon van értelme megfizettetni az útdíjat, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy ezért cserébe a szolgáltatást minőségén is javítani kell. Tehát ha már fizetünk, akkor legyen miért, minden különösebb bökkenő (és bukkanó) nélkül. A pályázati felhívás október 8-áig lesz nyitva.