2024. április 20., szombat

Gyermekek Jézus közelében

„Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: »Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.«” Mk 10, 13-14
Urunk segítségével ismét elérkeztünk egy új tanév kezdetéhez. Ilyenkor értelemszerűen a gyermekek kerülnek a figyelem középpontjába. Az idézett szentírási hely is azt bizonyítja, amit az Ószövetség és Újszövetség számtalan igehelye is alátámaszt, hogy mennyire kiemelt helyet kap a gyermek Isten igéjében. A mi számunkra most nagyon fontos az új tanév kezdetén, hogy a gyermekek iskolai képzése mellett milyen hangsúlyt fektetünk a lelki nevelésükre. Egyáltalán miért van erre szükség, és miért fontos ez?

A fenti igeversből kiderül, hogy kisgyermekeket vittek Jézushoz. Odavitték őket Jézus közelébe, hogy az Ő közelségében ők is átérezzenek és átéljenek valamit. A hangsúly itt azon van, hogy vitték. Vitték azért, mert ők már átéltek, megtapasztaltak valamit az Úr közelében. Nekünk, hívő embereknek most az a feladatunk, hogy imádkozzunk azokért a gyermekekért, akik elkezdték az iskolai évet, és azokért a szülőkért, nagyszülőkért, akik mindent megpróbálnak megtenni gyermekeikért és természetesen a pedagógusokért is, akik oktatják a jövő generációját. Azt tartjuk, hogy nem elegendő csak Jézusról beszélni a gyerekeknek, hanem életünk jó példájával kell őket Jézushoz vezetnünk. Ne vesztegessük az időt, hanem cselekedjünk! Ne a világra bízzuk nevelésüket. Ne engedjük, hogy a világban jelenlevő információáradat befolyásolja őket, hanem vezessük őket Jézushoz, mert ilyeneké a mennyeknek országa.

Isten igéje most azt kérdezi a szülőktől: Vajon viszik-e Jézushoz, az Ő közelébe a gyermekeiket, a rájuk bízottakat? Viszik-e Jézushoz, az Isten házába, a hittanórákra? Megvan-e a mai emberben, a mai szülőben, nagyszülőben ez a fajta igyekezet? A fent idézett újszövetségi versből és annak szövegkörnyezetéből kiderül, hogy ezek az emberek is lényegesnek tartották, hogy Jézus közelébe vigyék őket. Ma nagyon sokan úgy gondolkoznak, hogy ez egyáltalán nem divat. Ma elavultnak számít vallásórára, konfirmációi előkészítésre járni, sőt ma már sok fiatalnak nem divat templomba járni sem. Úgy vélik, nekik ilyesmire nincs szükségük. Jobbnál jobb lehetőségek vannak annál, minthogy valaki az idejét Isten közelében töltse el. Aki pedig így vélekedik – legyen az szülő vagy gyermek –, az megfosztja és elrabolja magától az isteni ajándékokat.

Miért kell és miért fontos Jézushoz vinni a gyermekeket? Először azért, mert őket mind az egyén, mind a gyülekezeti közösség ajándékba kapta Istentől. Másodszor azért, mert amikor a keresztség sákramentumában részesítettük őket, akkor mindnyájan megfogadtuk, hogy úgy neveljük és neveltetjük őket, hogy Krisztusba vetett hitükről majd önként tegyenek vallást Isten előtt. Harmadszor pedig azért szükséges Jézushoz vinni őket, hogy ne legyenek lelkileg szenvedők, megfosztottak, hanem Krisztus által meggazdagított teljes értékű emberekké váljanak. Milyen sok ma a lelkileg szegény ember. Milyen sok embernek a lelke, a szíve korog az ürességtől, és úgy érzi, hogy csak vergődik ebben a világban. A mi Mennyei Atyánk éppen ettől a lelki szegénységtől akar megóvni bennünket. Az igében azt is olvassuk, hogy azért vitték a gyermekeket Jézushoz, hogy Ő „illesse”, azaz megérintse és megáldja őket.

Az is kiderül a bibliai részből, hogy az emberekben ott van a vágy, hogy gyermekeiket Jézushoz vigyék, hogy Jézus a kezét rájuk vesse és tanítsa őket imádkozni, hogy megáldja őket. Jézus tanítványai pedig, akiket Ő maga kiválasztott és elhívott, ezt nem nézik jó szemmel. Dorgálni kezdték őket, hogy mernek ilyet cselekedni. Ezek a tanítványok meg akarják akadályozni a tanítvánnyá tételt. Feltehetjük önmagunknak a kérdést: ma mi milyen tanítványok vagyunk? Akadályozzuk-e, hogy Jézus közelébe kerüljenek a gyermekek? Gátoljuk-e azt, hogy a Vele való közösségben imádkozni tanuljanak? Vagy olyanok vagyunk, akik felismerjük, hogy az Úr szólítja, hívja őket is ugyanúgy, mint a felnőtteket. És nekik is éppúgy ígéri a hitet munkáló Szentlelket, mint a felnőtteknek. Aki ezt felismeri, az tud válaszolni az Úr hívására: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.” Nagyon jó volna, ha ez utóbbiak csoportjába tartoznánk. Isten igéje nem csupán figyelmeztet. „... ne tiltsátok el őket tőlem, ne gátoljátok, hogy énhozzám jőjjenek, mert ilyeneké a mennyeknek országa.” És aki nem lesz olyanná, mint a kisgyermek, semmiképpen sem mehet be. Ilyen lelkületet vár el tőlünk Isten. Hogy gyermeki lelkülettel őszinteséggel és boldogsággal fogadjuk Isten országát, mint drága ajándékot. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)