Amikor 1895-ben felsorolták Újvidék város sikeres vállalkozóit, nem hagyhatták ki a Grand Hotel tulajdonosait, Mayer Imrét és Mayer Józsefet sem, akik nem sokkal azelőtt, 1893-ban építették meg az egykori Zöld Koszorú vendéglő helyén, kétemeletes, új és sokáig a város legmodernebb szállodáját. A neobarokk stílusú szálloda elhelyezkedése kedvező volt, mert az 55 szoba és a fényképekből ítélve, a földszinten lévő, a Főtérre néző nagy üvegablakival, ion oszlopos kávéházával, valóban a nagyvárosi hangulatot idézte Újvidéken. Az akkori leírások szerint volt téli és nyári étterme, az egyik, tágas, világos, a „legegyszerűbb és legelegánsabb díszítésekkel”, a másik, gázvilágítással volt ellátva és dús növényzettel díszítve, a majd egyholdas kerttel és a szép „kioszkkal”, különálló sörözője pedig, a város „intelligenciájának” gyülekező helyének számított. Konyhája és kávéháza összhangban állt magával az épülettel, és italai is kitűnőek voltak. ű
Néhány évvel később, a szálló kertjét, már a város legnagyobb és legszebb kertjeként hirdették meg, amelyben nagy, nyári színpad állt. A szálló vendégei olvashatták az összes bel- és külföldi újságot, az „utazó urakat”, minden vonatnál a vasútállomáson omnibuszok és fogatok várták. Konyhája kitűnőnek számított, sörháza is volt, schwechati sört szolgáltak, és kitűnő és elismert borokat lehetett kapni, „mérsékelt árakon”. A nagyszámú személyzet pedig kitűnő szolgáltatásban részesítette a vendégeket. A tulajdonos, Mayer Imre a szállodavezetés csínját-bínját külföldi tartózkodása alatt sajátította el, amellyel Újvidéken „szép és nagyúri” üzletvezetésével, a sikeres vállalkozók és üzletemberek közé sorakoztatta fel.
A nyár vége és az ősz eljövetele, nemcsak a fűtőanyag és befőzés ideje volt Újvidéken, hanem a városi gyümölcsösökben, és a zömében a szerémségi oldalon lévő szőlőskertekben zajló, vidám szüretelés ideje is, amelyben a bor készítésén kívül a számos újvidéki szeszgyárban kitűnő pálinkákat főztek. Ilyen volt a még 1852-ben Raabstern Ábrahám által alapított ecetgyár és pálinkafőzde, amely, ugyan váltakozó üzleti szerencsével, de évtizedeken keresztül gyártotta kitűnőnek taksált pálinkáját, amelyet a bécsi világkiállításon (1893), a budapesti kiállításon (1896) is kitüntettek arra jogosítva a gyártókat, hogy termékeiket a nemzeti címerrel jelöljék, amellyel, szerintük, a kereslet is megsokszorozódott. A forgalom megnövekedéséről tanúskodott az előállított termékek mennyisége is, amely 16. 000 liter ecetszeszt és 11. 000 liter szilvóriumot és törkölypálinkát jelentett. A Raabsterneken kívül jó hírben állt a városban Weinfeld József ecet, likőr, rum és szilvapálinka-főzdéje is, amely rövid idő alatt „verekedte fel magát a csúcsra”. Tekintélynek örvendett Konyovits Sándor bor- és pálinkanagykereskedő, asztali szőlő- és bornagytermelő is, aki a vidék legjobb hírében álló péterváradi szilvórium a törkölypálinka és konyak főzőjének számított.
A valamikori Grand Hotel épületét mára átvette a bankszektor
Ő a vásárlók figyelmét a szilvából készült aszú borával vonta magára. Az italt a legegészségesebb és legkitűnőbb italként tartották számon, mert „táplált és erősített”, különösen a betegségekből lábadozókat, amelyre orvosi véleményeket is szerzett. Aszúborát szabadalmaztatta, amelyért az ezredéves kiállításon dicsérő oklevéllel tüntették ki. De a legjelentősebbeken kívül működtek a városban szintén jó hírben álló üzemek is, mint amilyen a Lakits és Balla szilvórium és borovitska, a Königstädtler és fiai ecetgyár is. Természetesen nem hiányoztak a pálinka és borkészítéshez szükséges kellékeket áruló cégek sem, mint amilyen a hordókat gyártó Bauer Ferenc kádár üzlete, vagy Jovanović Milan önálló peronoszpora permetező gépei, vagy az igen minőségi rézből készült, kitüntetett pálinkafőző kazánjai, amelyből Újvidéken, Péterváradon és a környező szerémségi szőlőbirtokokon, így ősz táján, a leírtakból ítélve, csak úgy dőlt az egészséget javító nedű. Legalábbis egykor, így hitték.
