2024. április 18., csütörtök

Rózsaszín október

Pénteken, a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából több akciót is tartanak városunkban

Október 1-jén lesz a mellrák elleni küzdelem világnapja, de világszerte az egész október hónap e kór elleni küzdelem, illetve a szűrővizsgálatok fontosságára való felhívás jegyében telik. Így lesz ez városunkban is, ahol a szabadkai Közegészségügyi Intézet, a Vöröskereszt helyi szervezete, a Szabadkai Gyógyszertárak, a Szabadkai Egészségház, a Szabadkai Közkórház és az Egymásért – Az Emlődaganat Megelőzéséért és Gyógyulásunkért Egyesület pénteken közös akciókat szervez – tudtuk meg tegnap a Közegészségügyi Intézetben megtartott sajtótájékoztatón.
Dr. Nada Kosić Bibić, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet egészségnépszerűsítő osztályának vezetője a mellrák veszélyeire és a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint mellrákban minden évben 2,2 millió nő betegszik meg, és több mint 680 ezer hal meg. Ez a betegség a legfejlettebb nyugati országokban a legelterjedtebb. A szakorvos azonban hozzátette, hogy ezekben az országokban a halálozási arány nagyon alacsony. Országunk a megbetegedés gyakoriságát tekintve a középmezőnybe tartozik, de a 100 ezer főre jutó 20 elhalálozási aránnyal azon európai országok közé sorolandó, amelyeknél a legmagasabb ez a mutató. Kiemelte, hogy az észak-bácskai körzetben a megbetegedés és az elhalálozás mértéke is nagyobb az országos átlagnál. A szakorvos elmondta, hogy a Szabadkai Közkórházban tavaly 112 nőnél diagnosztizáltak mellrákot. Ugyancsak tavaly, a szabadkai intézet adatai szerint, 53-an vesztették el a harcot ezzel a betegséggel szemben. Nada Kosić Bibić kiemelte, hogy éppen ezek miatt az adatok miatt kell beszélni a mellrákról és a megelőzés fontosságáról. Figyelmeztetett, hogy a mellrák észrevehető tünetei csak a betegség előrehaladott fázisában jelentkeznek, fájdalom pedig nem minden esetben lép fel. Ezért fontos, hogy a nők már fiatal korukban rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon.


Milica Pećerić, az Egymásért elnöke a világnapra szervezett akciókkal kapcsolatban elmondta, hogy pénteken 17 órai kezdettel a város főterén futóversenyt tartanak, amivel a megelőzés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A résztvevők a verseny keretében egy 3 kilométer távú sétán vagy egy 5 kilométeres futóversenyen vehetnek részt. A rendezvény helyszínén a szervező társintézmények képviselői is jelen lesznek. Hozzátette, hogy ezekben a napokban, a világnap alkalmából egész Európában tartanak hasonló sétákat és futóversenyeket.
Jasmina Vukša, a Szabadkai Gyógyszertár igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a világnapon, de az egész hónap folyamán 10 és 14 óra között a Matija Gubec utca 26. alatt található gyógyszertárban munkatársaik ingyenesen elvégzik a nőbetegek gyógyszerterápiájának ellenőrzését, valamint tanácsadást is tartanak az érdeklődőknek.
Dr. Nada Kosić Bibić a fentieket azzal egészítette ki, hogy pénteken 19 órától a Vöröskereszt székházában ingyenes mellrákszűrő vizsgálatokat tartanak nők számára, emellett tanácsadást is végeznek, valamint az érdeklődők lemérettethetik testtömegindexüket, a dohányosok pedig ellenőriztethetik a tüdejükben lévő szén-monoxid mértékét.