2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Moldovai álom a Bernabéuban

A kedd esti BL-játéknapra fordulva több meccs is kiemelt figyelmet érdemelt, de azt kevesen hitték volna, hogy Madridban valósul meg a legszenzációsabb forgatókönyv. Mégis így történt, hiszen a teljes főtábla legkisebb és leggyengébb csapata, a tiraspoli Sheriff minden várakozást felülmúlva 2:1 arányban legyőzte a Realt, aminek köszönhetően két kör után hat ponttal áll a D csoportban. A Blancók számára az első hideg zuhany a 25. percben érkezett, amikor a néha-néha előretörő vendégek Jaksibajev fejese révén megszerezték a vezetést. Hiába rohantak előre a madridiak, jó ideig nem tudtak betalálni, és az egyenlítéshez is szükség volt egy „kis” VAR-ra: Visser bíró rövid időn belül kétszer nézte meg a felvételeket, és második alkalommal már büntetőt ítélt meg, amit Benzema higgadtan értékesített (63.). A folytatásban a kitartó moldovaiak nem csüggedtek a bekapott gól miatt, és tíz perccel később frászt hoztak a hazai szurkolókra, de Bruno gólját – újfent videózást követően – les miatt érvénytelenítették. Ami viszont ekkor még csak megijedés volt, a rendes játékidő utolsó percében rémálommá vált a Királyi Gárda számára: Thill kapott labdát a tizenhatos vonala táján, majd a bal kapufa mellé helyezett lövéssel megnyerte a mérkőzést a Sheriffnek.

Az A csoportban a PSG-é lett a City elleni derbi, míg a Brugge Lipcsében lepte meg Gulácsi Péteréket. A B kvartettben a Liverpool idegenben tarolta le a Portót, míg az Atlético Suárez bőven a hosszabbításban lőtt tizenegyesével fordított Milánóban, így a Rossoneri nagy bajba került két forduló után. A C jelű négyesben a papírforma érvényesült, az Ajax és a dortmundi Borussia máris 6-6 ponttal áll.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: PSG–Manchester City 2:0, Leipzig–Club Brugge 1:2. A sorrend: PSG és Club Brugge 4, Manchester City 3, Leipzig 0 pont. B csoport: Porto–Liverpool 1:5, Milan–Atlético 1:2. A sorrend: Liverpool 6, Atlético 4, Porto 1, Milan 0 pont. C csoport: Ajax–Beşiktaş 2:0, Borussia (D)–Sporting 1:0. A sorrend: Ajax és Borussia 6, Beşiktaş és Sporting 0 pont. D csoport: Real Madrid–Sheriff 1:2, Sahtar–Inter 0:0. A sorrend: Sheriff 6, Real Madrid 3, Inter és Sahtar 1 pont.