2024. április 19., péntek

„Most még ismerkedünk”

Benépesítették a gyerekek a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményt

A legnagyobb öröm talán az, amikor egy jó ötlet megvalósul. Lapunk figyelemmel kísérte a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény létrejöttét, jártunk kint az építkezésen, amikor még el sem tudtuk képzelni, milyen szép és korszerű lesz ez az épület, majd jelen voltunk az ünnepélyes megnyitón is. Ezúttal azért tettünk látogatást az intézménybe, hogy megérdeklődjük, hogyan kezdődött a tanév, miként zajlik itt az élet.

A Vackorban járva meggyőződhettünk, hogy az óvoda kiemelkedő színvonalú. A gyerekek épp játszottak, két kislány például a sakkal ismerkedett, de már láthatóak voltak az első rajzok is. Az oviban mindenkinek van külön jele, öt csoportban folyik a munka, a csoportokat pedig az áfonyáról, a szőlőről, a dióról, a málnáról és az eperről nevezték el. Az óvoda működésének első hónapjáról Katona Novák Ágnest, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény megbízott igazgatóját kérdeztük:

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Nagy az érdeklődés a Vackor iránt és ez örömmel tölt el bennünket. A bölcsődei csoportunkban túljelentkezés van, de ez annak is betudható, hogy az egész város területén nagyon kevés a bölcsődei csoport, a szülőknek a legnehezebb a kisgyermekek elhelyezését megoldani. Teljes kapacitásban dolgozunk, pontosan száznégy gyermek van az intézményünkben. Öt csoportban folyik a munka, két bölcsődeiben és három óvodaiban, ami a háromtól hat éves korú gyerekeket jelenti. Ez az első hónap a megszokásról, a beszoktatásról szólt, most még ismerkedünk, egymással, az épülettel és a környezettel. Ez egy új óvoda, még mindannyiunknak új a környezet, de általában minden óvodában így kezdődik a tanév, ezzel telik el a szeptember. Ez a hónap arról is szól, hogy a gyerekek újra közösségben lehetnek, az elmúlt évben ugyebár erre nem igazán kerülhetett sor. Fokozatosan vezettük be őket az óvodai közösségbe, kezdetben a szülők is bent maradhattak velük egy kicsit. Most már a gyerekek egyre többet tartózkodnak itt, akik igénylik, alhatnak is, csaknem egész nap itt lehetnek. Nyolc óráig van az érkezés, utána reggeliznek, majd különböző foglalkozások zajlanak a csoportokban, természetesen a koruknak megfelelően. Az iskoláskor előttiekkel komolyabb felkészítő munka folyik, rajzolnak, verseket tanulnak, meséket hallgatnak, de nem marad el a játék sem, és mivel a mozgásra is hangsúlyt fektetünk, így tornáznak is. Kinti játszóterünk is van, így szép időben kint játszhatnak a levegőn, amit a gyerekek nagyon élveznek. Emellett a teraszunkon sportpálya lett kialakítva, ahol a különböző sportok alapjaival ismerkedhetnek meg, és tornaterem is rendelkezésünkre áll, ahol tornaórákat tarthatnak az óvópedagógusok. Délben ebédelünk, azután aki igényli, az aludhat, maradhat a csendes pihenőn. Amikor eljön a délután három óra, folyamatosan jönnek értük és mennek haza – tudtuk meg Katona Novák Ágnestől, akinek elmondása szerint együttműködnek a szülőkkel, és egyértelműen pozitív visszajelzéseket kapnak.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– A gyerekek gyorsan kezdik megszokni az óvodai életet. A túlnyomó többségük nem nyűgösen és sírva, hanem lelkesen jön az oviba. Megörülnek, amikor meglátják az óvónőket és a társaikat, jól érzik itt magukat. Persze akadnak kivételek, akiknek nehezükre esik elszakadni a szüleiktől. A gyerekek nagyon érdeklődők, mindig találnak maguknak valami elfoglaltságot és egymással is játszanak. A lányok és a fiúk aránya megközelítőleg egyenlő részben oszlik meg, némelyik csoportban több a fiú, némelyikben a lány, és olyan csoportunk is van, ahol egyforma a számuk. Ami az étkezést illeti, nem túlzottan válogatósak, persze vannak ételek, amelyek jobban elnyerik a tetszésüket, jobban eltalálja az ízlésüket, abból többet esznek, valamiből pedig kevesebbet, például a káposztából vagy a brokkoliból. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy az ételek változatosak legyenek, nutricionista, illetve táplálkozástudományi szakember kíséri az étrend összeállítását, a gyerekek naponta kapnak gyümölcsöt, főzeléket és levest is. Amire szintén nagy figyelmet fordítunk, az a biztonság, minden téren. Arra is, hogy az óvodában minden jól és biztonságosan működjön, de arra is, hogy a járvány, vagy bárminemű fertőző betegség ne fészkelje be magát az intézménybe. Ennek érdekében egy ún. elkülönítőszobánk is van, ha észrevesszük, hogy egy gyerek beteg, lázas vagy más szimptómákat mutat, akkor azonnal elkülönítjük a többiektől, és értesítjük a szülőket. Most már az időjárás is változékony, ilyenkor gyakoribbak a megbetegedések, megfázások. Emiatt a a gyerekek kevesebb létszámban vannak jelen, ezért erre igyekszünk fokozott figyelmet fordítani – hallottuk Katona Novák Ágnestől, akit az óvoda gyakorlói szerepéről is kérdeztünk.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

–  A Vackor egy gyakorlóintézmény is, benne van a nevében, úgyhogy jönnek majd hozzánk gyakorlatra is a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karról, de akár más programok által is. Tartottunk megbeszélést a karral, de mindez még folyamatban van, ugyebár még csak most indul meg az évfolyam. Az elsődleges szempont az volt, hogy az óvodát beüzemeltessük és egy stabil alapot biztosítsunk, amire tovább építkezhetünk – mondta Katona Novák Ágnes.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád