2024. április 19., péntek

Két királycsináló kezében a döntés

A németek többsége baloldali kancellárt vár – Hosszú koalícióalakítási egyezkedés jöhet

Fontos tárgyalások kezdődtek Németországban az új kormány megalakításáról. A választási győztes szociáldemokraták (SPD) azonban nem vesznek részt a megbeszélésen, sem a kormányzás folytatására számító, második helyezett konzervatív CDU/CSU. Az előzetes egyezkedés a Zöldek és a konzervatív-liberálisok (FDP) között zajlik, hiszen tőlük függ, hogy ki kormányozza az országot a következő négy évben.

Németországban tegnapra hirdették meg az előzetes tárgyalások megkezdését a Zöldek és a konzervatív-liberális párt között a lehetséges koalíciókötésről, illetve az új kormány összetételéről. Ám a munka már előző nap megkezdődött. A két párttól függ ugyanis, hogy ki lesz az új kancellár, aki a politikai életből – 16 év folyamatos hatalomgyakorlás után – visszavonulni készülő Angela Merkel helyét átveszi.

Erre Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje az esélyesebb. Ám a vesztes CDU/CSU kancellárjelöltje, Armin Laschet is abban reménykedik, hogy végül ő veheti át Merkeltől a kormánykereket.

A Zöldek a harmadik, az FDP a negyedik helyen végzett a vasárnapi választáson, amelyen a szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) összetételéről született döntés. A győztes szociáldemokraták képtelenek egyedül kormányt alakítani, ám abban bíznak, hogy a Zöldekkel és az FDP-vel összefogva ez sikerül nekik. Eddigi kormánykoalíciós partnerükkel, a CDU/CSU-val viszont már nem akarják folytatni az ország vezetését.

A CDU/CSU-nak is szövetséges kell a kormányzáshoz, amihez főként Laschet ragaszkodik. A továbbiakban azonban nem működne együtt az SPD-vel, ám eltökélt szándéka, hogy a napokban egyeztetéseket kezd a Zöldekkel és az FDP-vel a közös kormány megalakításáról. Abból indul ki, hogy konzervatív pártszövetségének jobbak az esélyei a megegyezésre az FDP-vel (mint az SPD-nek), és végül a Zöldekkel is sikerül megalkudni. 

A CDU/CSU alig 1,6 százalékkal maradt le az SPD mögött, ám az eredménye még így is lesújtó, hiszen a pártszövetség (több mint hetvenéves fennállása alatt) eddigi legrosszabb eredményét érte el a Bundestag-választáson. (A győztes SPD a szavazatok 25,7 százalékát, a mögötte végzett CDU/CSU 24,1 százalékát, a harmadik helyezett Zöldek 14,8 százalékát, az utánuk következő FDP pedig 11,5 százalékát kapta.)

Ezért házon belül többen is Laschet lemondását követelik, és azt tanácsolják neki, hogy inkább ellenzékbe kellene vonulni, nem a kormányrúdért kapkodni. Némelyek ugyanakkor teljes tisztújítást követelnek a CDU-ban.  

A tényleges döntés ezúttal a – királycsináló szerepébe került – két kisebb párt, a Zöldek és az FDP kezében van. Első egyeztetésük után közös üzenetet fogalmaztak meg, amelyben egyebek mellett azt írták, hogy „izgalmas idők” jönnek. Arról ugyan nem mondtak semmit, hogy meddig tarthatnak a tényleges koalíciós megbeszélések az SPD-vel, esetleg a CDU/CSU-val, ám nagyon valószínű, hogy sokáig elhúzódhatnak.

Christian Lindner FDP-elnök a napokban többször is jelezte, hogy hajlandó koalíciót kötni a CDU/CSU-val és a Zöldekkel. Az utóbbiak azonban inkább az SPD-vel és az FDP-vel kormányoznának együtt. Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke, kancellárjelöltje is ezt a megoldást részesíti előnyben. Pártja ifjúsági szervezete pedig már nyíltan állást foglalt a szociáldemokratákkal kötendő koalíció mellett.

Figyelemre méltó, hogy a CDU ifjúsági mozgalmában is látják azt, amit az „öregek” közül sokan nem hajlandóak észrevenni. Nevezetesen azt, hogy a CDU/CSU elvesztette a választást, sőt csúfos vereséget szenvedett. Így egyértelmű, hogy a kormányalakításra a győztes SPD jogosult a Zöldekkel és az FDP-vel. 

A választás óta végzett felmérések szerint a többségnek is az a meggyőződése, hogy sem a CDU/CSU, sem Laschet nem kapott felhatalmazást a kormányzásra, sőt az utóbbi jobban tenné, ha lemondana pártelnöki tisztségéről. A megkérdezettek 55 százaléka az SPD–FDP–Zöldek koalícióját látná szívesen és csak 33 százalék támogatná a CDU/CSU–Zöld–FDP alkotta kormány megalakítását. A relatív többség (43 százalék) Scholzot szeretné kancellárnak, Laschetet azonban csak 13 százalék, ám 36 százalékuk egyiküket sem támogatja.