2024. március 29., péntek

Ursula von der Leyen a szerbek és koszovóiak párbeszédét sürgeti

Az Európai Bizottság elnöke Vljosa Osmani elnökkel és Albin Kurti miniszterelnökkel tárgyalt Koszovóban

Párbeszédet sürgetett Szerbia és Koszovó között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Koszovóban, ahol az ország vezetőivel tárgyalt, és arra szólította őket, hogy csillapítsák az indulatokat a szerb-koszovói határon.

Tizedik napja feszült a helyzet Észak-Koszovóban, ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblákat kell használniuk. A helyzetet súlyosbítja, hogy a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) is a helyszínen van, amit a tiltakozó civilek fenyegetőnek tartanak, a határ szerb oldalára viszont már kivezényelték a szerb katonaságot is.
Az Európai Bizottság elnöke szerdán Vljosa Osmani elnökkel és Albin Kurti miniszterelnökkel is tárgyalt a kialakult helyzetről. Mint mondta, a vitákat a brüsszeli párbeszéd révén kell rendezni. „Konstruktív párbeszédre van szükség a helyzet megoldása érdekében" – fogalmazott Ursula von der Leyen.
A pristinai Koha Ditore című napilap internetes oldalának beszámolója szerint Vljosa Osmani államfő arról tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, hogy Szerbia destabilizálni akarja Koszovót és az egész nyugat-balkáni térséget, és az Európai Uniónak közbe kell lépnie, hogy ezt megakadályozza.

Albin Kurti miniszterelnök pedig megismételte korábbi kijelentését, miszerint Koszovó csak a kölcsönösség elve szerint jár el, nem tesz semmi jogelleneset. A kormányfő indoklása szerint a brüsszeli közvetítéssel zajló szerb-koszovói megállapodás egyik pontja a rendszámtáblák elismerésének kölcsönössége volt, és mivel Szerbia évek óta ideiglenes szerb tábla használatára kötelezi a koszovói rendszámtáblával az országba lépőket, Koszovónak nem maradt más választása, mint hasonló intézkedéseket foganatosítani.
Koszovó északi részén több mint 50 ezres szerb kisebbség él, amely nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok. A belgrádi vezetés szerint ha Szerbia elismerné a koszovói rendszámtáblákat, az azt jelentené, hogy elismeri Koszovót önálló államként, erre pedig nem kerülhet sor.