2024. április 19., péntek

Szép eredmények Magyarkanizsán

Szép eredményekkel tértek haza több nemzetközi versenyről is a magyarkanizsai Potisje Birkózóklub tagjai. A Belgrádban megrendezett ISF World School Games elnevezésű megmérettetésen a lányok közül Habi Orsolya ezüstéremmel, Újhelyi Evelin pedig bronzéremmel gazdagodott. Ugyanezen a versenyen a fiúk közül Újhelyi Balázs és Lengyel Kevin is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Emellett a Görögországban megszervezett strandbirkózó-Európa-bajnokságon Fábián Orsolya második helyezést ért el. A sikeres fiatalokat, valamint Bálint Zoltánt, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetőjét, Rekecki Rudolfot, a klub elnökét és Újhelyi Sándort, az akadémia és a klub edzőjét Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester fogadta kedd délelőtt.

Fejsztámer Róbert polgármester elmondta, hogy mindig öröm és büszkeség számára, ha sikeres fiatalokat fogadhat.
– Büszke vagyok rá, hogy a férfiak és a nők körében egyaránt ennyire szép eredményekkel büszkélkedhetünk Magyarkanizsán. Ami pedig a birkózóakadémiát illeti, ezek most a kezdeti, próbálkozó lépések, mindennek kell egy kicsi időt hagyni, hogy bejáródjon. Úgy látom, hogy a fiatalokban hatalmas a lendület, és erőt ad nekik az, hogy egy teljesen új, felszerelt intézményben sportolhatnak.