2024. március 29., péntek

A kínai megnyerte a szlovákoknak

Biztató start után vereséggel kezdte a csapat-Eb-n való szereplést a szerb férfi asztalitenisz-válogatott Szlovákia ellen. Utólag már látható, hogy az első összecsapás, amelyen Pető Zsolt és Ľubomír Pištej léptek asztalhoz, kulcsfontosságú lehetett a párharc kimenetelét illetően. Pető kétszer is megszerezte a vezetést, ám ellenfele mindkétszer hosszúra nyúlt szettben egyenlített, az ötödik játszmában pedig már ő jutott először meccslabdához. A második ilyen lehetőségét Pištej már megoldotta, így Pető 3:2-es vereséggel kezdte a tornát. Őket követően Dimitrije Levajac simán, három szettben kikapott a honosított kínai Jang Vangtól, majd pedig Marko Jevtović egy 3:1-es sikerrel tartotta életben a szerb reményeket Jakub Zelinka ellen. Jöhetett a negyedik összecsapás, amelyre a szerbek Petőt, a szlovákok pedig Vangot küldték harcba, a kínai pedig csak az első szettben engedte közel magához temerini ellenfelét, a továbbiakban viszont könnyedén sétált el a győzelemig, így a szlovákok összesítésben 3:1-gyel nyerték a találkozót.

Kedden az Eb első befejezett mérkőzése a horvát–magyar lett, méghozzá utóbbiak gyengélkedése miatt, hiszen csupán Majoros Bence tudott egy szettet nyerni Tomislav Pucar ellen a könnyed horvát győzelem egy mellékszálaként. A férfiak mezőnyében a szerbekre még az angolok, a magyarokra pedig az olaszok és a csehek várnak a csoportkör során.

Szerbia női csapata tegnap este kezdte meg az Eb-t Fehéroroszország ellen, míg a magyar hölgyek ma este Horvátországgal szemben teszik ezt meg.