2021. november 29., hétfő
ENNIVAL(L)Ó

A Mezei lányok és a tej nélküli nápolyi

Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.

Hogy részben a költőt idézzem: hűvös és bűvös szelek járnak. Őszt idéző a vénasszonyok nyara. A fáradt nap fényében új színben tűnik fel a természet. Más, mélyebb árnyalatokat kapnak a dolgok. Öblös teáscsészével a kézben újraértelmezzük bevett fogalmainkat, helyeinket, dolgainkat.
Belegondolunk egy-egy kifejezés jelentéstartalmába. „Kegyhely (főnév): Kiemelt vallási jelentőségű hely, búcsújáró hely. A szent vagy híres személy sírja vagy emlékhelye, ahol csodálatos jelenségek történtek, illetve történnek, és ahová lelki, szellemi segítségért zarándokolnak a hívek." (WikiSzótár.hu)
Kislánykoromban a „dédikémmel" indultunk neki, úgy havonta egyszer ezeknek a „kirándulásoknak", amelyek végcélja a helyi Doroszló-Szentkút volt. Képzeljenek el egy nyolcvan feletti, hajlott hátú öregasszonyt és egy négy-öt éves kislánykát, ahogy baktatnak a Szentkút utca keskeny járdáján. Félúton meg kellett állnunk a Dékány-sarkon egy padnál. Megpihentünk. Ugyanennek az útnak a szakaszán, csak visszafelé már a szentkút vize enyhítette szomjunk és fáradtságunk. Minden alkalommal hoztunk (a Turkál-mester által készített) fonott üvegben a gyógyító vízből, családi használatra: hátha enyhíti az öregség kínjait, segíti a gyerek meg a kamasz fejlődését, vagy orvosolja a felnőtt kezdődő nyavalyáit. Mindenesetre már érte menni is gyógyító hatással bírt. Ketten együtt, a „dédikém" és én, minden generációs különbséget magunk mögött hagyva, vérségi kötelékben, női egyetértésben...
A következő megállónk Juli néném otthona volt. Dédim, Kocsis szül. Mezei Katalin húga, Nagy szül. Mezei Julianna takaros, vert falú házacskája a mesék mézeskalács otthonainak hangulatát idézte számomra. Imádtam, amikor kiültünk az udvarra, nyíltak a kiskertben a virágok, csicsergett az asszonyi beszéd, amelynek tartalmából regényeket kerekíthetett magának gyerekfejem. Volt, hogy „segítettem" a kiskert rendezésében is: kikapáltam az árvácskát. Juli néném nem haragudott meg érte, mindig türelmesen, jó kedéllyel vette a rakoncátlankodásom.
Mi, Mezei lányok az együttlétek alkalmával nem vontuk meg magunktól az édességet, kekszet, cukorkát majszoltunk. Ezt ellensúlyozandó viszont Juli néném mindig nagyon egyszerűt, hús nélkülit főzött: dinsztelt krumplit. A kedvencem lett, és igazán nem nagy tudomány elkészíteni: megpucoljuk, apróra vágjuk a krumplit, majd jó bőven a hagymát is. Ez utóbbit zsíron vagy olajban megpirítjuk. Rátesszük a felvágott burgonyát, aztán vizet öntünk rá, hogy ellepje, sózzuk, és így együtt megfőzzük. De jól is esett a krumpliebéd után ejtőzni egyet a díványon, a kis ház hűs falától védve...!

Rombusz alakúra vágva a legfinomabb
Rombusz alakúra vágva a legfinomabb

A Mezei famíliában, ahogyan a legtöbb családban is, sok volt a szenvedés, viszontagságok érték a família tagjait és kapcsolatait. Ennek ellenére erős köteléket jelentettek egymás számára, édes- és féltestvérek egyaránt. Erről sokat meséltek utóbb nekünk is, a Mezei-desszert történetét és receptjét viszont csak nemrég tanultam el Ódry Terézia nénémtől, aki szintén Mezei lány a javából. A tej nélküli tortalapról, nápolyiról van szó. Juli néném készítette fiának, Nagy Lajos bátyámnak és magának, mindketten csakis a tej nélküli változatot szerették. Olyannyira, hogy amikor Juli néném már nagyon beteg volt, Lajos bátyám azon siránkozott, hogy „majd még tán meg talál halni" anélkül, hogy a tej nélküli tortalap receptjét elárulta volna. Istennek hála, hogy Juli nénje aztán még felépült egy rövid időre, és megoszthatta fiával az áhított receptet is. Lajos bátyám pedig továbbmesélte Teri nénémnek, akitől én is tudom most már, és nem hagyjuk feledésbe merülni:

Tej nélküli tortalap (nápolyi szelet)

Hozzávalók: 4 egész tojás, 10 dkg étcsokoládé, 25 dkg margarin, 25 dkg cukor (persze lehet kevesebb is), kakaó, kávé ízlés szerint.

Elkészítése: Gőz fölött, állandó keveréssel sűrűre főzzük a tojást a cukorral. Amint látszik a lábas feneke, beletesszük a csokoládét, a kakaót, a kávét, végül pedig a margarint. A lapokat megtöltjük a krémmel, majd lenyomjuk a felső lapot, ráhelyezünk egy leszorító tálcát nehezékkel. Megvárjuk, míg kihűl, csak azután lehet szelni „fővágni"). Rombusz alakúra (ferde négyszög) vágva a legfinomabb.
Juli nénémnél mindig jóízűt uzsonnáztunk, majd legyalogoltunk a kertvégi „aljba", onnan pedig a csatornaparton végig, a Szentkúthoz. Imádkozni, hálát adni, „kimosni" tekintetünk a csodakút vizében... a tisztánlátás végett.
Most volt Kisboldogasszony ünnepe, ilyentájt még többször eszembe jutnak ezek az alapélmények. Szerencsés vagyok, hogy megadatott ilyen szellemi, táji környezetben felnőni. A jó példával tanító gondoskodás megtapasztalása, a hit őszinte megélése, a bölcsességgel és méltósággal történő öregedés szemlélése, mind olyan útravaló, amely kora gyermeki életzarándoklatomtól kezdve egészen a sírig elkísér.