2024. március 29., péntek

Tragédia Jerezben

Halálos áldozatot követelt a motorsport a hétvégén a dél-spanyolországi Jerezben, ahol a Superbike-világbajnokság vendégeskedett.

A sorozat harmadosztályának, a Supersport 300-nak az első futamán öt versenyző részvételével történt baleset, amelyben Dean Berta Viñales elesett, s nem mindenki tudta őt elkerülni a mögötte érkezők közül.

A versenyt leállították, a mindössze 15 éves spanyolon azonban már az orvosok sem tudtak segíteni, a pályakórházba való szállítása után bejelentették, hogy halálos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett.

A juniorszériában idén debütált Viñales vezetékneve nem véletlenül ismerős – ő a MotoGP-ben versenyző Maverick Viñales unokatestvére.