2024. április 24., szerda
Krétapor

A természet hatalmas, az ember parányi

Szeptember elsején megkezdődött az új tanév, amely a tavalyihoz és a tavalyelőttihez hasonlóan igen sok kérdőjellel indult, újabb kihívások elé állítva a diákokat és a tanítókat, tanárokat egyaránt. A diákok számára korántsem egyszerű feladat az, hogy az otthoni környezetben megvalósult online oktatás után újra hozzászokjanak a feszesebb tempóhoz, illetve azokhoz a kötöttségekhez, amelyek az osztályteremben megvalósuló hagyományos oktatási módot jellemzik, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak számukra.

Annak ellenére, hogy nem tudjuk előre, mikor változik az oktatási modell egy-egy községen, iskolán, illetve osztályon belül, valószínűleg mi, pedagógusok valahol legbelül érezzük, hogy minden igyekezetünk ellenére mégiscsak a jelenléti oktatás tekinthető a leghatékonyabbnak, még akkor is, ha az online időszakban temérdek időt és energiát befektetve megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni nemcsak a tananyagból, hanem a diákokból és persze önmagunkból is.

Mindannyian, akik ezt a hivatást űzzük, tisztában vagyunk azzal, hogy a természettudományi tantárgyak tanítása korántsem tekinthető egyszerű feladatnak az iskolában sem. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy sok diákot egyáltalán nem érdekelnek az ilyen jellegű tantárgyak (legfeljebb a biológia képez némi kivételt ez alól), ugyanakkor gyakran találkozhatunk azzal is, hogy a fiatalok nem értik az adott tantárggyal kapcsolatos ismeretanyagot, ezért egészen egyszerűen nem látják át annak a jelentőségét. Személyes tapasztalataim is azt igazolják, hogy mindezen megállapítások a kémia esetében fokozottan érvényesek, vagyis teljes mértékben helytállóknak tekinthetők. Különösen akkor vagyunk nehéz helyzetben a középiskolában, ha mindezeken túlmenően az óraszámok csökkenését és a tananyag által előirányzott feladatok mennyiségét is szemügyre vesszük, valamint nem feledkezünk meg arról a trendről sem, hogy a diákok érdeklődése a társadalmi elvárások hatására egyre inkább a társadalomtudományok és a nyelvtanulás felé billen, mintsem a természettudományok felé, aminek következtében még fokozottabbá válik az ellenállás, az elutasítás a természettudományokkal szemben.

Már régóta alkalmazom a középiskolába érkező elsősökkel való ismerkedés során azt a módszert, amelynek lényege, hogy mondják el, milyen gondolatok és érzések élnek bennük a kémiával kapcsolatban, illetve az általános iskolai tanulmányaik során miként viszonyultak ehhez a tudományághoz. Az a tény, hogy a diákok túlnyomó többsége arról beszél, hogy nem látta és nem is látja érdekesnek, akár lesújtó is lehetne, ám úgy gondolom, pedagógusként rendkívül fontos a tájékozódás, illetve az, hogy tisztán lássuk, honnan kell elindulunk egy-egy osztályon belül, folytathatjuk-e a korábban megkezdett építkezést, vagy esetleg teljes egészen újra kell alapozni azt a képzeletbeli építményt, amelynek a tégláit közös erővel helyezzük majd egymásra.

Az elmúlt évek során azt tapasztaltam, éppen ezért abban is hiszek, hogy a kémia sok-sok munkával, valamint temérdek idő- és energiabefektetéssel ugyan, ám közelebb hozható a diákokhoz. Mindennek eredményes megvalósulásához azonban nélkülözhetetlen, hogy megmutassuk nekik, milyen mértékben van jelen a mindennapjainkban, illetve felhívjuk a figyelmüket azokra az összefüggésekre, amelyek olyannyira természetesnek tűnnek számunkra, hogy sok esetben fel sem figyelünk rájuk. Mivel a kémia tanulása során számos olyan információval találkoznak, amelyeket nehezen jegyeznek meg, az elmúlt években mindig igyekeztem kitalálni olyan helyzeteket, játékosabb megoldásokat, amelyek bizonyos mértékben ellensúlyozni tudják ezeket a nehézségeket, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek működnek is. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, mennyire lényeges kitérni a folyamatok, elemek, vegyületek gyakorlati jelentőségére, így segítve a diákokat abban, hogy maguk is felismerjenek bizonyos összefüggéseket, kapcsolatrendszereket. Ugyanakkor természetesen arra is szükség van, hogy esetenként mi magunk hívjuk fel a tanítványaink figyelmét ezeknek a meglétére, hiszen egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy minél közelebb hozzuk hozzájuk saját tantárgyunkat, ilyen módon kísérelve meg nyitottabbá tenni őket az azzal kapcsolatos ismeretek befogadására. Meggyőződésem azonban, hogy nekünk, pedagógusoknak is szüntelenül fejlődnünk és tanulnunk kell ahhoz, hogy elérhessük a diákjainknál az újfajta gondolkodásmód kialakulását. Természetesen nem feltétlenül vezet egyenes az út ahhoz, hogy egy diák meglássa az összefüggéseket akár egy-egy tantárgyon belül, akár a tantárgyak között, annak ellenére sem, hogy az elengedhetetlen tudása elmélyítéséhez, a problémák megoldásához, az önálló munkához, és ami talán a legfontosabb, az egyéni fejlődéséhez is.

Mindehhez csupán egy idézetet fűznék hozzá, amely Nobel-díjas tudósunktól, Szent-Györgyi Alberttől származik: „A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”

Sok sikert és elszántságot kívánok ehhez minden kollégának!

Egy játékosabb megközelítés…

A képregényeket azért kezdtem alkalmazni, mert ez a módszer eltér a megszokott memorizálási módszertől, hiszen olyan gondolkodásra késztető feladványokról van szó, amelyek izgalmas kihívásokat jelentenek a diákok számára. A képregények kitalálásánál is nagyon fontos a kreativitás, a találékonyság, ugyanakkor nagy szerep jut a tananyag ismeretének és azon belül a fogalmak összekapcsolásának, társításának is. Az ilyen jellegű feladatok egyidejűleg szórakoztatóak a diákok számára, ugyanakkor sokat tanulhatnak is a segítségükkel. Mindenképpen másfajta megközelítést igényelnek, mint a szokásos tanárközpontú oktatás, így azok is megjegyzik az információkat, akik egyébként elutasítóak a természettudományokkal és a kémiával szemben. Tehát komplex feladat elé állítják a tanulókat, akik ezáltal több szinten is fejlődhetnek, azaz fejleszthetőek egyidejűleg. Minden esetben hangsúlyozom azonban azt, hogy a képregény alakjában bemutatott történetnek mindenképpen legyen valóságalapja, tehát fokozott figyelmet kell fordítanunk a kémiai fogalmakra és a kémiával kapcsolatos rész helytállóságára, pontosságára.

Az sem egyértelmű ugyanakkor, hogy egy osztályközösségen belül mi lehet leginkább célravezető, ebben sokat segíthet és biztos támpontokat nyújthat a tanár számára a tantermi oktatás, hiszen annak során megfigyelheti a diákok reakcióit, valamint a kommunikáció is elősegíti a közös építkezést.