2024. március 28., csütörtök

A dánok élete visszatért a régi kerékvágásba

A hónap elején Dánia volt az egyetlen európai ország, ahol a koronavírus-járvány miatt egyetlen intézkedés sem volt hatályban, a szórakozóhelyek esetében megszüntették az oltási igazolvány kötelező felmutatását is, ugyanis a lakosság 70 százaléka már felvette a védőoltást.

Jasmina Mitrović Marić, Szerbia dániai nagykövete a Szerbiai RTV-nek azt nyilatkozta, az élet visszatért a normális kerékvágásba, mára pedig már 85 százalékra tehető a beoltottak aránya.

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy a dán kormány márciusi rendeletete kimondja, a járvány veszélyezteti az államot és a lakosságot. Szeptember tizedikén ismét egy rendeletet fogadtak el, ami szerint a vírus nem jelent veszélyt a nemzetre nézve, visszatérhet az élet a járvány előtti kerékvágásba. Mitrović Marić szerint a dánok nagyon felelősségteljesen viselkedtek.