2024. március 28., csütörtök

Az USA is részt vesz a koszovói feszültségek enyhítésében

Továbbra is tiltkazonak a koszovói szerbek, akik elégedetlenek a különleges rendőri erők kivonulásával a jarinjei és a brnjaki átkelőkön, valamint azzal a döntéssel, miszerint Pristina ideiglenes rendszámtáblákra cseréli a szerb táblákat. A KFOR két páncélozott járműve is a barikádok közelében van, számol be a Szerbiai RTV.

Az Európai Parlament belgrádi és pristinai jelentéstevői és küldöttségvezetői felszólították a feleket arra, hogy sürgősen találjanak békés és fenntartható megoldást a polgárok biztonsága érdekében. Közös nyilatkozatukban mély aggodalmukat fejezték ki a feszültség miatt, és felszólítottak az EU által közvetített párbeszédhez való visszatérésre.

Közben az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hogy az EU-val, a NATO-val, valamint a hivatalos Belgráddal és Pristinával együttműködve azonnali lépéseket tesz a feszültség fokozódásának megállítása érdekében, lehetővé téve a párbeszéd további előrehaladását.