2024. április 20., szombat

Rekord méretű népességfogyás Szerbiában

Gordana Bjelobrk, a Köztársasági Statisztikai Intézet demográfiai részlegének vezetője kijelentette, hogy az országban ezelőtt sosem volt még ennyi 65 évnél idősebb személy - írja az N1 hírportál.

Elmondása szerint ezzel egyidejűleg csökken az újszülöttek száma is, valamint a fiataloknak a fejlettebb országokba való elköltözése is tovább rontja a helyzetet. Kiemelte, hogy Szerbián belül is tapasztalható migráció, mégpedig a kevésbé fejletlen régiókból a fejlettebbek felé, mint Belgrád, Újvidék, vagy Niš.

Szavai szerint ennek következtében Belgrádban növekszik a lakosok száma, ugyanakkor az ország többi városához hasonlóan természetes fogyás tapasztalható. Hozzátette, hogy az ország 168 községéből csupán háromban pozitív ez az arány.

Ezek Tutin, Novi Pazar és Preševo. Az összes többi községben természetes fogyás tapasztalható, vannak olyanok is, ahol ez a folyamat már a múlt század hatvanas évei óta tart - mondta Bjelobrk.

Kiemelte, hogy egyre inkább növekszik a válások száma, valamint az átlagéletkor is kitolódik az első gyermek szülésénél.