2021. október 21., csütörtök
FOCIAJÁNLÓ

Londonban a védelmeké a főszerep?

Az európai topbajnokságok hétvégi kínálatára tekintve négy-öt mérkőzés emelkedik ki fontosságát és presztízsét tekintve. Időrendi sorrendben először ma (szombaton) kora délután lesz érdemes a focikedvelőknek a televízió képernyője elé ülni, amikor a Premier League jelenlegi éllovasa, a Chelsea a világ legerősebb pontvadászatának címvédőjét fogadja a Stamford Bridge-en. Bár a liga ilyen korai szakaszában még nehéz komoly következtetéseket levonni a valós erőviszonyokról, annyi biztos, hogy szoros összecsapás elé nézünk, elsősorban a felek védelmének minősége miatt: 5-5 meccsen mindkét gárda csupán 1-1 alkalommal kapitulált, ami egyúttal egy bezárkózó, passzívabb mérkőzés képét is előrevetítheti, hiába számít roppant hatékonynak a csapatok támadószekciója. A PL-forduló másik fontos meccse az Arsenal és a Tottenham londoni derbije lesz, ahol az a kérdés, hogy folytatódik-e az első körökben sokat botló Ágyúsok feltámadása, vagy a Spurs javít sorozatban két vereséget követően.

A Serie A-ban az Inter kemény feladat elé néz, hiszen a mindig veszélyes Atalantát látja vendégül, Rómában pedig a klasszikus összecsapására készül a Lazio és az Örök Város nevét viselő csapat. A Ligue 1-ben a pillanatnyi dobogós helyekről dönt a Marseille és a Lens meccse.

Azért a hazai bajnokságokra is érdemes lesz odafigyelni. A Szuperligában a TSC vajdasági rangadón fogadja a Vojvodinát, míg az NB I.-ben többek között Fehérvár–Puskás Akadémia és Ferencváros–Újpest derbit rendeznek.

SZOMBAT

13.10, Digi Sport 1, Sportklub 1: Chelsea–Manchester City
13.25, Digi Sport 2: Manchester United–Aston Villa
13.55, Spíler 2, Arena Sport 1: Alavés–Atlético Madrid
14.35, M4 Sport+: MTK–Mezőkövesd
14.45, Sport 2, Arena Sport 2: Spezia–Milan
15.25, Spíler 1: Leipzig–Hertha
15.30, Sportklub 4: Leverkusen–Mainz
15.55, Sportklub 1: Leeds–West Ham
16.00, Arena Sport 1: TSC–Vojvodina
16.10, Spíler 2, Arena Sport 5: Valencia–Athletic Bilbao
16.30, Sportklub HD: Willem II–PSV
16.55, Digi Sport 2, Arena Sport 3: St.-Étienne–Nice
17.00, M4: Gyirmót–Honvéd
17.45, Sport 2, Arena Sport 1: Inter–Atalanta
18.15, Arena 4, Sportklub HD: Borussia (M)–Borussia (D)
18.25, Spíler 1, Sportklub 1: Brentford–Liverpool
18.25, Spíler 2, Arena Sport 5: Sevilla–Espanyol
18.45, Sportklub 4: Ajax–Gröningen
19.00, Digi Sport 2: Strasbourg–Lille
19.00, Arena Sport 3: Vitoria–Benfica
19.30, M4: Fehérvár–Puskás Akadémia
20.30, Sport 1, Arena Sport 5: Genoa–Verona
20.55, Spíler 2, Arena Sport 1: Real Madrid–Villarreal
20.55, Digi Sport 1, Arena Sport 2: PSG–Montpellier
21.00, Digi Sport 2, Arena Sport 4: Lyon–Lorient
21.00, Sportklub 2: Feyenoord–NEC

VASÁRNAP

12.30, Sport 2, Arena Sport 2: Juventus–Sampdoria
12.55, Digi Sport 1: Bordeaux–Rennes
13.55, Spíler 2, Arena Sport 5: Mallorca–Osasuna
14.00, M4 Sport+: Kisvárda–Debrecen
14.55, Digi Sport 1, Sportklub 1: Southampton–Wolverhampton
15.00, Sport 2, Arena Sport 2: Udinese–Fiorentina
15.00, Arena Sport 4: Reims–Nantes
16.00, Arena Sport 1: Novi Pazar–Crvena zvezda
16.10, Spíler 2, Arena Sport 3: Barcelona–Levante
17.00, Digi Sport 1, Arena Sport 2: Clermont–Monaco
17.00, M4: Ferencváros–Újpest
17.25, Spíler 1, Sportklub 1: Arsenal–Tottenham
17.30, Sportklub HD: Freiburg–Augsburg
17.45, Sport 2, Arena Sport 1: Lazio–Roma
18.25, Spíler 2: Real Sociedad–Elche
18.30, Arena Sport 3: Rayo Vallecano–Cádiz
20.00, Arena Sport 1: Partizan–Spartacus
20.30, Sport 2, Arena Sport 3: Napoli–Cagliari
20.40, Digi Sport 1, Arena Sport 5: Marseille–Lens
20.55, Spíler 2, Arena Sport 2: Betis–Getafe