2021. október 16., szombat

A délvidéki vadászat múltja a budapesti vadászati világkiállításon

Megalakult a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága – Régi íjakat, fegyvereket, sólymokat és vadásztrófeákat, valamint kiadványokat visznek a Vadászati és Természeti Világkiállításra

A mindenkori idők szavát megértő vadász – a természetet érző és tudó elődök nyomában haladva – nemcsak az állatok kilövésével, a trófeák begyűjtésével, a lőszerekkel, vagy a speciális öltözékkel foglalkozik, hanem a vadállomány fenntartását, a betegségek gyógyítását, az állatok életminőségének az emelését is célként kitűzve él. Tisztelettel és óvó léptekkel járja a természetet, megtesz azért mindent anyagilag és fizikailag is, hogy azt méltó pompájában adja át az utókornak. Igyekszik aktív közösségi szerepet vállalni lakóhelyén, méltósággal éli az életét, építi a közösségét, gazdaságossá teszi a vadászegyesületét. Vadászat alkalmával nem iszik, nem duhajkodik, felelősen viselkedik önmaga és embertársai iránt.

A neves földbirtokos és vadász, Vojnich Oszkár 1880-ban készült képe
A neves földbirtokos és vadász, Vojnich Oszkár 1880-ban készült képe


Tisztelettel mond hálát az elejtett vad életéért, könnyű „megtérést” kér számára a Teremtőtől. Egyebek mellett ez is a vezérmotívuma a nyáron Topolyán megalakult Vajdasági Magyar Vadászok Társaság tagjainak. A VMVT júliusban keltezett alapító okiratában továbbá a szervezet elsődleges feladatának nevezte meg a vidékünkhöz köthető gazdag vadászmúlt ápolását és tudatosítását, mind helyi-, mind szélesebb körökben. Illetve a tagság nem mellékes célja továbbá, hogy a vajdasági magyarság méltó módon mutatkozhasson be a szeptember 25-én a Budapesten kezdődő Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon. Ez a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő fontosságú tárlat külön hangsúlyt ad a négy tradicionális vadászati módszernek, az íjászatnak, a solymászatnak, az elöltöltős fegyvereknek és az agarászatnak. A délvidéki vadászokat tömörítő szervezet 12 alapító tagja a rendezvényre készülődve, a környék erőforrásait számbavéve szinte maga is meglepődött, hogy mi lapul vidékünk „tarsolyában”. A gazdag múltat is megidézve, valamennyi területen eddig nem is sejtett értékekkel tudnak bemutatkozni ország-világ előtt, maguk mögé utasítva vadászatukról évszázadok óta a köztudatban nevesebbnek tekintett vidékeket.

A bácskai agárról 1860-ban készült (feltehetően első festmény) fekete-fehér fotója
A bácskai agárról 1860-ban készült (feltehetően első festmény) fekete-fehér fotója


A VMVT elnöki tisztségét Brindza Lajos tölti be, az alelnök Nagy Tibor, Kuruc Tibor pedig a szervezet vadászmestere, Juhász Attila a titkár, Kormányos Lajos, Borsos Csaba és Vickó Ferenc pedig elnökségi tag. Brindza Lajost a kezdetekről és a célokról kérdeztük.
– Egyik elsődleges célunk, hogy visszaszerezzük a vadászat, a vadászok becsületét, mert bennünket elsődlegesen az állatok szeretete, a természet tisztelete éltet, és mozgat. Nem mellékes az sem, hogy a VMVT megalakulása előtt is komoly jótékonysági programokban vettek részt vadászaink, az egyesület létrejötte óta ezeket a megmozdulásokat egy csokorba kötve, hivatalosan és szervezettebben tudjuk lebonyolítani. Még a megalakulásunk előtt az első jótékonysági vadászat magyarországi sugallatra szerveződött vidékünkön a múlt év utolsó hetében, 50 vadász és a vadászat pártfogója részvételével. Hatalmas sikerrel jártunk, községünkbe messzebb településekről, de külföldről is érkeztek, ekkor 5 ezer eurót gyűjtöttünk a bajmoki Pál Gajódi Olivér javára, akinek ezt követően hamarosan össze is gyűlt a költséges budapesti gyógykezelésére az összeg. Egy ilyen jellegű jótékonysági megmozdulás folytatását tervezzük az idén is – kezdte a beszélgetést a VMVT megalakulásának céljáról, és kiinduló pontjáról az elnök, Brindza Lajos.

A Munka című hetilap mellékleteként megjelenő Vajdasági Vadász 3. számának fejléce
A Munka című hetilap mellékleteként megjelenő Vajdasági Vadász 3. számának fejléce


– A VMVT első és egyben legnagyobb küldetése az ezekben a napokban Budapesten megnyílt és október 14-éig tartó vadászati világkiállításon való részvétel, konkrétabban a vajdasági magyar vadászat jelenének, és a múltjának a minél átfogóbb bemutatása. A rendezvény csúcsát számunkra az október 2-ai, szombati Délvidéki Szakmai Nap jelenti majd, amire több autóbusznyi vajdasági magyar vadászt szeretnénk felutaztatni. A budapesti részvétel után pedig újabb nagy energiákkal azon leszünk, hogy a vajdasági, a magyarsághoz köthető vadászat múltját tükröző tárgyi és más emlékeket a jövőben egy patinás, méltó helyen, állandó tárlat keretében mutathassuk be a szélesebb nagyközönségnek is. És miután Nagy Tibor történésszel, a szervezetünk alelnökével, illetve a VMVT alapításánál jelen levőkkel átbeszéltük a témakört, rájöhettünk, hogy igen gazdag vadászati múlt van mögöttünk. Rengeteg a széles nyilvánosság számára elfeledett tartalom, a vadászat mentén kialakult múltbeli csillogás jellemzi vidékünket. Ugyanakkor ma is hatalmas potenciállal rendelkezünk több nagy tudású és aktív, a cél iránt elkötelezett egyénnek köszönhetően – hallhattuk a szervezet elnökétől. Elmondta továbbá, hogy a VMVT tagsága egy emberként áll ki a lehetőségeit felhasználva a vadászkiállításon való részvétel sikeréért. Ugyanakkor a történelmi és a szakmai tudás magját Nagy Tibor történész, tanár, több évtizede lelkes vadász szakértelmének, felhalmozott ismeretanyagának köszönhetik. Nagy Tibor nemcsak a szívén viseli a vidékünk vadászati múltját és jelenét, de maga is közreműködik annak éltetésében, gazdagításában. Például otthonának őrzője a mára már szinte kihalt eb, a bácskai vadászatok hajdani főszereplője, a bácskai agár. Egyebek mellett erről a fajtáról is szól majd Budapesten, a vadásztársadalom világméretű találkozóján.

A Jugoszláviai magyar vadász 11. számának fejléce
A Jugoszláviai magyar vadász 11. számának fejléce


– A budapesti vadászati és horgászati világkiállítást annak apropóján hívták életre, hogy Magyarországnak 50 évvel ezelőtt, 1971-ben volt alkalma megszervezni egy hasonló rendezvényt. Ez akkor a magyar vadászat szempontjából azért is számított hatalmas dolognak, mert a második világháború alig néhány évtizeddel korábban hatalmas pusztítást végzett az ország vadállományában. A világot megrengető harcokban teljesen tönkrement az addig lelkesen, és hatalmas szakértelemmel, de tisztelettel nevelgetett erdei-mezei vadállományt. Tehát mindaz az erőn felüli törekvés, ami az első világháborút követően ismét vadászati világhatalommá tette Magyarországot, főleg az apróvad, a nyúl, a fácán esetében, néhány hónap alatt elillant a tankokkal vívott harcokban. A ’60-as évekre sikerült az országnak ismét talpra állni, és a karapancsi ősbika elejtésével ismét Magyarországra terelődött a szakma nemzetközi figyelme. Azért is volt ez az 1971-es rendezvény nagy dolog, mert a baloldali kommunista berendezkedés, a szovjet befolyás hivatalosan és látványosan nem igazán díjazta az „úri murinak” titulált vadászatot. Viszont végül a párt rábólintott, mondván, hogy ez egy jó lehetőség, hogy bemutatkozzon „magyar munkáshatalom” ereje. A világkiállítás tehát tökéletesen elérte a célját, és Magyarország sikeresen visszatért a világ vadászati nagyhatalmai közé, és azóta is birtokolja ezt a megtisztelő címet – kezdte a beszélgetést Nagy Tibor. Hozzáértőként elárulta azt is, hogy ma Magyarország mennyiségi és minőségi vadállománya, a szarvasok, a dámbikák, és az őzek tekintetében több gazdaságilag igencsak tehetősebb országot is maga mögé utasít, illetve az utóbbi időben Magyarország világrekord vaddisznó trófeával is büszkélkedhet.

Nagy Tibor történész, a VMVT alelnöke
Nagy Tibor történész, a VMVT alelnöke


– A vadászok szerte a világban elsősorban konzervatív, jobb oldali érzelmű egyének, emiatt is, illetve a trianoni diktátum múlt évi centenáriumára emlékezve terelődik a figyelem a vadászati múlt szerves részét képező határon túli területekre egy külön pavilonban. Pásztor István, a VMSZ elnöke kérésére Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke keresett fel többünket, a vajdasági közélet vadászatban is jártas egyéneit, hogy a világkiállításra meghívást kapott a közösségünk, és meg kell szerveznünk vidékünk, illetve az egész Vajdaság méltó bemutatását. Ezután léptünk, a jelképünk megalkotásában elsősorba autentikus, vidékünkre jellemző szimbólumokban, színekben gondolkodtunk, és ezeket a bácskossuthfalvi származású, Szabadkán tevékenykedő vállalkozó, Szél László öntötte végleges formába – tudtuk meg Nagy Tibortól, akitől a jelképen található részletekkel kapcsolatban is érdeklődtünk.
– Azért a dió szerepel rajta, mert a mi vidékünkre inkább jellemző ez a legtöbb udvart őrző fa, mint mondjuk a vadászok – német hatásra – széles körben elfogadott szimbóluma a tölgyfalevél, illetve a makk. A rajta szereplő állatok a mezei nyúl, a fogoly és a tőkésréce vidékünk őshonos vadjai – mondta Nagy Tibor. Abba is beavatott bennünket, hogy történészként 25 éve kutatja a vidékünkre jellemző vadászati múltat, és kapásból legalább egy tucat történelemmé lett, nagy hírű, legendás egyén jutott az eszébe a kiállításra történő előkészületek alkalmával. Az időkorlátok miatt viszont csupán négy megkerülhetetlen jelentőségű vadászról tudnak majd Budapesten beszámolni. Időrendi sorrendben a bánsági örmény származású Damaszkin Arzénról, a bánsági nagy vadászról Tallián Emilről, majd a bácskaiak közül Vojnich Oszkárról, illetve Fernbach Bálintról is mesélnek az érdeklődőknek. Ebben a tárgyi fundusával nagy segítségükre lesz a Szabadkai Városi Múzeum, amely kölcsön adja a fent említett egyénekhez köthető tárgyait.

A pacséri Nagy Róbert vadászati, illetve fegyvergyűjteményének egy része
A pacséri Nagy Róbert vadászati, illetve fegyvergyűjteményének egy része


Emellett a néhai vadászatok főszereplői, az agarak, vagyis az agarászat mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen az ebek egy patinásabb, stílusosabb világban igencsak markánsan jellemezték mind Bácskát, mind Bánátot. A bácskai agarászat országos hírű volt 1945-ig, amíg a titói Jugoszlávia nem vetett neki véget, osztályidegennek minősítve az ebeket tenyésztő arisztokráciát, de a kutyákat is igyekezett kiirtani. A bácskai agarászat jelentőségéről árulkodik, hogy 1900-ban az ország négy legjobbika a mi vidékünkről származott. Néhány évvel később Lelbach Keresztély agarai uralták a gyepeket. Vidékünk utolsó nagy agarásza Lelbach István, becenevén Pursi volt. A budapesti világtalálkozón több mint 100 év után felcsendül egy velük tartó zenekarnak köszönhetően a kor neves cigány prímása, Piros Józsi által 1879-ben lejegyzett Agarász csárdás, amit feltehetően Vojnich Jakab megrendelésére, a földesúr hat kedvenc csárdása mentén született meg. Ennek a zeneműnek a kottájára a levéltárban leltem rá – tette hozzá a tanár úr, aki elmondta azt is, hogy a bácskai agár a magyar agár egyik alfajtája, és az urak egy olyan testfelépítésű ebet tenyésztettek ki, ami 70 cm-től nem lehetett magasabb, és inkább „kocka” felépítése volt, mint az egyébként jellemző „téglalap”. A kutya a rövidebb derékkal stabilabb és gyorsabb reakcióval reagált futás közben a cikk-cakkban menekülő nyúl után.

Egy elefántlábból készült tároló, ami egyesek szerint újságtartó, mások szerint esernyőtartó lehetett
Egy elefántlábból készült tároló, ami egyesek szerint újságtartó, mások szerint esernyőtartó lehetett


– Szerencsére Topolya és a környék tanyavilágában 1945 után azért itt-ott titokban megmaradt néhány eb, és tovább tenyésztették őket, így mára nem halt ki teljesen. Az én otthonomat is ilyen kutyus vigyázza. Sajnos a testfelépítésében hosszabb és robusztusabb, a nádi farkast is sikerrel levadászó bánáti agár már nem volt ilyen szerencsés, így mára már történelemmé vált – hallhattuk. Nagy Tibortól megtudhattuk azt is, hogy a Délvidékre jellemző fegyverek bemutató tárlatán a pacséri Nagy Róbert páratlan gyűjteményére tudnak támaszkodni, aki a messze földön híres helytörténeti-, illetve vadásztárlattal is rendelkezik.
– Várhatóan ezek közül a fegyverek közül a legnagyobb figyelmet a kerti puskák vonják majd magukra. Ez egy olyan típus, amit nem igazán ismernek más vidékeken, de felénk igen elterjedt. Nagy vadászaink kivétel nélkül valamennyien ezzel kezdték a vadász karrierjüket. A bajsai Kókity Attila pedig neves íjkészítőnk, aki az utóbbi néhány évben honfoglalás kori sírleletekből kimentett és rekonstruált eszközök alapján alkotja meg az íjait. A Magyar Íj Alapítvány országos versenyein több aranyérmet nyert fegyverével mutatkozik be Budapesten, ami közül az úgynevezett törökbecsei a legértékesebb, mivel azt a harcos sírjában talált teljes felszereléssel: az íjjal, a tegezzel, a nyílvesszővel, sőt a késsel együtt élesztette újjá – mesélte a tanár úr, majd rátért egy az avatatlanok által kevésbé ismert részletre is, mi szerint a solymászat területén is verhetetlen Vajdaság.
– Zentán, a Tisza partján él a nemzetközi körökben is nagyra tartott Buza Tibor, aki a szakma élő lexikona, a leghíresebb solymászunk, a Szerbiai Solymász Társasága alapító elnöke is volt egyben. A madarai iránt nagy kereslet mutatkozik az arab világ tekintélyes köreiben, és bármelyik pillanatban akár 180 ragadozó madárral is rendelkezik. Nagy örömünkre vállalta a világkiállításon való részvételt, és egy kuriózummal áll majd elő, a turulmadárral. Ahogy az köztudott, a kerecsensólyomban látjuk őseink turul madarát, Magyarországon ezért a madár hungarikumnak számít. Ugyanebből az okból a tartása nem engedélyezett, illetve még a hibridjeit sem szabad magánszemélyeknek birtokolni. Szerbiában viszont nincs efféle korlátozás, és mivel Buza Tibor törzskönyvezett madarairól van szó a határokon is szállíthatóak. Solymászunk valamennyi színváltozatban szeretné bemutatni a madarait, a fehértől a legsötétebb árnyalatig – tette hozzá Nagy Tibor.

Papp László helytörténész
Papp László helytörténész


Papp László bácskossuthfalvi helytörténész már néhány évvel ezelőtt feldolgozta faluja néhai vadászainak a múltját. Ezúttal az 1920-tól napjainkig terjedő délvidéki vadász bibliográfiát mutatja be budapesti hallgatóságának. Vagyis arról szól majd, hogy ki milyen szakcikket, szakkönyvet adott ki a kezei közül, milyen magyar vonatkozású újságok jelentek meg első sorban 1920 után.
– Szerencsére van miből merítenünk, hiszen nagyon sok írott és tárgyi adat a rendelkezésünkre áll a vajdasági magyarságot érintő vadászatra vonatkozóan. Az impériumváltást követően 1922-ben alapították meg az első, igen jelentős magyar ajkú tagot is számláló Vajdasági Vadászszövetséget, de ők csak szerb nyelven jelentették meg a lapjukat. Röviddel ez után Szabadkán, az utókor számára is sokat mondó név, Prokes Mihály kezdeményezésére indul meg az első magyar nyelvű szaklap, a Munka elnevezésű mezőgazdasági hetilap mellékleteként, Vajdasági Vadász címmel 1928 -ban. Havonta egyszer, nyolc oldalon kerülhetett az olvasó kezébe, sajnos csak rövid ideig. A lapnak az európai hírű biológus, Csornai Richárd is szerzője volt. Sajnos 1929-ben Aleksandar király bevezeti a diktatúrát, aminek az egyik hozadéka, hogy minden lapot betiltottak néhány kormánylapon kívül. Ez automatikusan a Vajdasági Vadász halálát is jelentette. Ez idő tájban viszont megjelent a Lovački glasnik német–magyar nyelvű melléklete, ami a ’40-es években szűnt meg, illetve az 1938-tól 1941-ig megjelent Jugoszláviai Magyar Vadász című havilapból is tudunk tájékozódni a korabeli viszonyokról. Ezen újság példányszámait megtaláltuk a Magyarországi Levéltárban, de csak a második számtól. Érdekességként említeném meg, hogy egyszer egy ismerős illető a családi ház nagytakarítása után elhozott hozzám egy csomó régi újságot, ami között hatalmas örömömre és meglepetésemre felleltem a Jugoszláviai Magyar Vadász korábban elveszettnek hitt első példányát. A második világháború után pedig a Magyar Szó szakmellékletéből tudnak a vadászok a szakma aktualitásairól olvasni – tudtuk meg Papp Lászlótól, akinek a közreműködésével egy újabb meglepetéssel készül a vajdasági magyar vadásztársaság. A világkiállítás apropóján a szintén tekintélyes standdal bemutatkozó Szerbia, a temesvári születésű Damaszkin Arzén: A maszáj fennsíkon (er. cím: A mászái fennsíkon) című 1906-ban megjelent könyvét adja ki szerb nyelven. A délvidéki magyar közösség pedig egy mára már szinte elfelejtett szakkönyv, az ázsiai és az afrikai vadászatról magyar nyelven először megjelentetett kiadvánnyal rukkol elő. Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra című saját-, és több más nemzet fiainak a tapasztalatait összefoglaló könyvének az úgynevezett klón kiadását viszi magával, vagyis a Grafoprodukt szakmai helytállásának köszönhetően egy az egyben újra kinyomtatva. Egyébként ez a könyv 1914 tavaszán jelent meg, és a jelentőségét elnyomta a szerző röviddel utána történt öngyilkossága, és az I. világháború kitörésének a hulláma. A világkiállításon ez mellett a VMVT tagjai a topolyai, a kishegyesi és a bácskossuthfalvi vadászmonográfiák több példányát is szétosztják a délvidéki vadászat iránt érdeklődő vendégek között. Mindeközben népi tánccsoportok autentikus, Vajdaság falvaiban gyűjtött táncokat mutatnak be, illetve a jelen levőket igyekeznek elkápráztatni a vidékünkre oly jellegzetes és persze ízletes gasztrokínálattal. Vadhúsból készült felvágottak, szárított húsok, helyi borok, pálinkák kerülnek a terítékre.
És hogy mi lesz annak a hatalmas vadászati múltat szakszerűen összegyűjtő és rendszerező, a magyarsághoz köthető fundusnak a sorsa, amit ezekben a napokban a budapesti világkiállítás közönsége is megtekinthet? A VMVT alapító tagjai már tervezik a jövőt. Egy székházban egyben állandó kiállításnak is otthont adó patinás épületben gondolkodnak, ami méltó módon őrzi és gyűjti tovább a délvidéki világszínvonalú vadászati múlt mozaikkockáit.