2021. október 18., hétfő

A tálibok betiltották a szakállak leborotválását Afganisztán déli részén

A radikális iszlamista tálibok helyi tisztségviselői betiltották a szakállak leborotválását a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte vasárnap az afgán sajtó.

Háfiz Rasíd Hilmend, a tálibok tájékoztatási és kulturális igazgatója az Etilaatroz című helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a döntés a vallási szabályokat fenntartó tartományi rendőrségnek a helyi fodrász szalonok tulajdonosaival tartott tanácskozásán született.

A tálib hatóságok a közösségi médiában közétett hivatalos körüzenetben figyelmeztették a fodrászokat annak következményeire, ha bizonyíthatóan levágták valakinek a szakállát. Ezeket azonban nem hozták nyilvánosságra.

A tálibok augusztusi hatalomátvételük óta felszámolták a koedukált felsőoktatást, a nőknek kötelezővé tették a hidzsáb, azaz a muszlim fejkendő viseletét, s néhány tartományban nem engedik őket dolgozni, leszámítva az egészségügyet és az oktatást. Ezen felül a lányoknak megtiltották, hogy a 6. osztályon túl iskolába járjanak.