2024. március 29., péntek

Vučić: Hamarosan a Moderna-védőoltása is elérhető lesz az országban

Aleksandar Vučić elnök kijelentette, hogy fel fogja venni a koronavírus elleni harmadik dózist is, az oltakozást pedig az egyik legfontosabb dolognak ítélte - írja az N1 hírportál.

Elmondása szerint Szerbia a kínai és az orosz koronavírus elleni védőoltást is gyártani fogja és reményét fejezte ki, hogy a világon hamarosan kifejlesztik a ,,szupervakcinát", amely a vírus minden variánsa ellen hatékony lesz.

Kiemelte, hogy a védőoltás ellenes polgárok többsége szegény, de jó emberek, akik nem hisznek az egészségügy új folyamataiban és könnyen az összeesküvés elméletek hatása alá kerülnek. Véleménye szerint ennek ellenére sikerült közülük is sokakat meggyőznie.

Hozzátette, hogy semmit sem tesz a választások miatt és nem hozhat olyan rendeletet, amely elválasztja az embereket, de meggyőzőbbnek kell lennie, hogy az emberek oltakozzanak.