2021. október 18., hétfő

Az EMNP és az MPP fellebbez

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be pénteken Csomortányi István és Mezei János pártelnök.

Közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette: mihelyt megkapják a megindokolt határozatot, fellebbeznek ellene.
„A döntés nem tántorít el az együttműködés folytatásától, a jó viszonyunkat fenntartjuk, egymást segítve fejtjük ki tevékenységünket az önkormányzatokban" – jelentette ki Mezei János.

Mezei arra is kitért, hogy jogászaik szerint a kérés megalapozatlanságára vonatkozó bírói bejegyzés nem azt jelenti, hogy nincs helye a kérésnek, hanem azt, hogy valami jogi akadályba ütközik a bejegyzés.
Csomortányi István EMNP-elnök értetlenségét fejezte ki a bírósági határozat miatt, és a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott sajátos döntései közé sorolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a magyar közösség hozzászokhatott ahhoz, hogy a különböző restitúciós, önkormányzati, és egyéb ügyeiben furcsa ítéletek születnek. Hozzátette: az EMNP tíz évvel ezelőtti bejegyzési kérelmét is első fokon elutasította a bíróság, és csak másodfokon született meg a kedvező döntés.

„Ez a határozat megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Helyes, ha ezt a két pártot egyesítjük" – tette hozzá az EMNP elnöke. Megjegyezte: továbbra is él a két párt bíróságon bejegyzett politikai szövetsége, azonban mindaddig, míg a fúzió megtörténik, a két párt külön-külön is működik.