2024. március 28., csütörtök
KÁTY

Óvodabővítés Kátyon

A Csengettyű óvodában végzett munkálatok során a látesítményhez 500 négyzetmétert építettek hozzá, aminek köszönhetően négy új csoport indulhat.
Miloš Vučević, Újvidék polgármestere tegnap kijelentette: Kátyon nincs többé szükség várakozási listára, minden gyermek oviba járhat.

– A kapacitások növelésével most a település minden gyermeke beiratkozhat az óvodába. Önkormányzatunk mintegy 100 millió dinárt különített el a városi költségvetésben az óvoda bővítésére, négy új szobát alakítottak ki. Elégedettséggel tölt el az, hogy a városi kasszából jut pénz minden szükséges befektetésre, minden városrészt egyformán fejlesztünk. Kátyon még sok munka maradt hátra, több beruházási tervet megvalósítunk majd az elkövetkező időszakban, ilyen pl. a Đura Jakšić Általános Iskola tornatermének a felújítása, és itt van még a Nyugdíjasok klubja is. Azt tervezzük, hogy a kaboli óvodát is négy szobával kibővítjük, ezenkívül folyamatban van két új óvoda építése Veterniken és Zajolban (Sajlovo). Adicén az óvoda építésére hamarosan kiírják a versenypályázatot. Mindezek a beruházások azt eredményezik majd, hogy minden eddiginél több gyermek iratkozik majd be a Radosno detinjtvo Gyermekintézménybe – magyarázta Újvidék polgármestere a helyszínen. Hozzátette, nem egyszerű biztosítani az anyagiakat az ingyenes óvodai ellátáshoz.

– Jelentős beruházásokat vonzottunk Újvidékre, nagyon jól kell gazdálkodnunk a városi költségvetéssel, csak így finanszírozhatjuk további 3000 gyermek ingyenes ellátását a magánóvodákban. A miénk az első olyan város Szerbiában, amelyben ezt sikerült megvalósítani. Örömmel látom, hogy mások is követik a példánkat. Nincs annál természetesebb, hogy egymás után épüljenek az óvodák, és hogy a szennyvízhálózat lefedje az egész várost. Sajnos az elmúlt 20 évben nem tettek semmit ennek érdekében. A kátyi Petrovgrad településen csak most épült ki a szennyvízhálózat, pedig régebben nagyon sok politikus ide járt fényképezkedni. Káty eszményi hely lett az életre, szép iskola, óvoda működik itt, közel van Újvidékhez, mégis nyugodtabb település – mondta Vučević.
Marijana Popov, a Csengettyű óvoda igazgatója elmondta, szeptember elsejétől 100-zal több gyermek iratkozhat be, mint a bővítés előtt, új óvónőket vesznek fel.