2021. október 24., vasárnap

Egy évtizede a kerékpározás bűvöletében

Az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés tízéves fennállását ünnepelte

A Heror Media Pont, a Vajdasági Levéltár, valamint a Kisebbségi és helyi sajtó fejlesztési központjának szervezésében rendezték meg az utolsó, idei, Szombati beszélgetések elnevezésű találkozót. A programsorozat őszi ciklusa zárórendezvényének a témája az újvidéki kerékpározással volt kapcsolatos, erről Marko Trifkovićtyal, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés vezetőjével, valamint Maja Savić országos bajnokkal, válogatott kerékpározónővel beszélgetett Zoran Knežev helytörténetíró. A moderátor ezúttal is visszarepítette a hallgatóságát a valamikori Újvidék hangulatába.

Maja Savić
Maja Savić

– Az első kerékpárok 1880-ban jelentek meg városunk utcáin, ami a helybeli polgárok, és különösen a gyermekek óriási érdeklődést váltotta ki. A gyermekek mindig futottak a kerékpárok mellett, amikor azok végiggurultak az utcákon. A városban már 1894-ben volt kerékpárüzlet, amelyet Klesz József alapított a Duna utcában, akitől a kerékpárokat még ki is bérelhették a polgárok. Hamarosan a kerékpározás rendkívül népszerűvé vált, és Klesznek vetélytársa is akadt, Forgács Benő személyében, aki a Ćurčij utcában rendezte be üzletét. Kezdetben a kerékpárok nem voltak éppen hozzáférhetők, ugyanis 100 és 120 forint között mozgott az áruk, ami akkoriban két pár szarvasmarha árának felelt meg – mesélte Knežev.

Dávid Csilla*
Dávid Csilla*

Elmondása szerint a városban az első kerékpárutat 1900-ban építették ki, dr. Stevo Adamovićnak köszönhetően, aki a Helyi Kerékpáros Egyesület képviselője is volt. A pálya a Matica srpska udvarában volt, ott, ahol most parkoló van. – A kerékpárút körül padok voltak, középen pedig egy lelátót alakítottak ki, így a közönség a versenyek ideje alatt ülhetett. Mivel az itt megtartott események iránt idővel egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott, a szervezők rendszeresen gazdag programot kínáltak, a szünetekben pedig katonazenét hallgathatott a közönség. Ebben az időben kiváló kerékpározónak számított Uroš Popović orvostanhallgató, Majer József újságíró, Kungl Károly és Ludvig Tausch, aki egyházi tárgyakkal kereskedett – mesélte Knežev.

Marko Trifković
Marko Trifković

Marko Trifković elmondása szerint tíz évvel ezelőtt a városban még csak 10 ezer kerékpárost tartottak nyilván, de ez a szám napjainkra már elérte a 40 ezret. A városatyákkal és a döntéshozókkal folytatott tárgyalásaiknak köszönhetően mozgalmuknak sikerült elérnie azt, hogy a kerékpáros infrastruktúrát a városban fokozott ütemben fejlesszék. Emellett kiharcolták azt is, hogy a nagyobb útkereszteződéseknél megjelöljék a kerékpárutat, valamint azt, hogy meghonosíthassák Újvidéken a Kritikus tömeg elnevezésű eseményt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz év erőfeszítései az idén egy jelentős, kerékpár-vásárlási támogatást eredményezett, ez volt az első ilyen jellegű projekt országunkban.
Maja Savić megosztott a közönséggel azt, hogy valójában miért is választotta a kerékpározást.

– Nem tudtam hogyan is kell edzeni és a verseny lebonyolításával sem volt tisztában. Csak egy dolgot akartam: azt, hogy csoportban tekerhessek – mondta Savić.
A versenyző jelenleg a BTC City Ljubljana női csapatának tagja. Említést tett arról, hogy a Szerb Kerékpáros Szövetségben már egy női csapat felállítását is tervezik.