2024. április 19., péntek
DEMOGRÁFIAI CSÚCS

Az akarat szeszélyének trónra emelése

Orbán Balázs: A nyugati társadalmakban túlpolitizált kérdés lett a gyermek és a család

A magyar emberek szerint is fontos a család és a gyermek, és ez nem témája a politikai csatározásoknak – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson pénteken a Várkert Bazárban.

Orbán Balázs a Család és demográfia az ideológiai harcok szorításában című panelbeszélgetésen közölte: kutatások szerint azok is elismerik e két fogalom fontosságát, akik nem támogatják a jelenlegi jobboldali kormányt. A nyugati társadalmakban – folytatta – ez túlpolitizált kérdés lett, a baloldal kilépett ebből a konszenzusból és nyíltan ellenzi ezeket az egyébként természetes elképzeléseket.
Phillip Blond filozófus, a ResPublica think-tank igazgatója úgy fogalmazott, hogy a baloldal egy extrém liberális projekt; ez az individualizmus egyik különleges formája, amit semmi nem korlátoz. Ebben a projektben mindenféle hierarchia illegális és illegitim, forrása pedig az az akarat, amely dönthet például úgy, hogy az egyik nap férfi, a másik nap pedig nő lesz valaki – állította. Megjegyezte: a korlátlan akarat ilyen szélsőséges és szörnyű formája lényegében a gyermekek korlátozását és az anyaság megtagadását is jelentheti.
Frank Füredi, a University of Kent szociológus emeritus professzora, akadémikus nem értett egyet a baloldali projekt előtte említett gondolatával, de megerősítette, hogy ennek az ideológiának a képviselői szerint a család egy sötét, félelmetes, rossz hely. A mi oldalunkon rá kell világítani arra, hogy milyen pozitív, átalakító erővel bír a család, ami erőt ad az egyén és az emberiség kiteljesedéshez, felvirágzásához – mondta.
Dan Schneider, az American Conservative Union ügyvezető igazgatójának úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban lévő balosok utópistákká váltak, akik azt hiszik, rövid idő alatt el lehet érni a tökéletes világ állapotát. A baloldal most a saját tökéletességét szeretné elérni, amelyben az egyén autonómiája nem szenvedhet korlátokat, ezt pedig másokra is rá akarják erőltetni – mondta.
Michael A. Blume érsek, apostoli nuncius hozzászólásában kiemelte, hogy az egyre gyakrabban tapasztalt emberi gyökértelenséget a kommunikáció és a média is erősíti.
Orbán Balázs kijelentette: a nyugati ideológiák szerint a túlnépesedésre és a saját gyermek problémájára a migráció a megoldás. Ez nagyon egyszerű válasz, de lehet-e egy társadalom stabil, ha a nyitott határok és a migráció mellett elkötelezett? – tette fel a kérdést.
Dan Schneider azt mondta, a nyitott határok inkább lerombolják az adott állam szövetét, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államokról vagy éppen Magyarországról van szó.
Frank Füredi közölte: a probléma ott kezdődik, amikor a társadalom előtt álló demográfiai kihívás megoldásának a migrációt tekintik. Olyan helyzet alakul ki, amelyben a migránsok egy nagyon jól látható alsó osztályt hoznak létre, ez és az egyes országokban tapasztalható multikulturalizmus pedig egy új politikai blokkot generál, amely aláássa a társadalom alapjainak lényegét – mondta.