2024. március 29., péntek

„Önmagunkat legyőzve, árnyékunkat átlepve változtunk meg”

A nyugat-balkáni parlamenti elnökök 10. találkozója volt ma Budapesten, Kövér László házelnök úr kitartásának és a térség felzárkózását szolgáló elkötelezettségének bizonyítékaként! - közölte Facebook-bejegyzésében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Nem csak a V4-országok házelnökei, hanem Várhelyi Olivér bővítési biztos és Orbán Viktor miniszterelnök is súlyt adott jelenlétével, erőteljes, biztató, egyértelmű szavaival a bővítés esélyének erősítése érdekében - tette hozzá Pásztor, aki úgy fogalmazott: „Arról beszéltem, mi vajdaságiak elkötelezett, rendíthetetlen hívei vagyunk Szerbia EU-s jövőjének, úgy érezzük, sokat tettünk ennek érdekében, önmagunkat legyőzve, árnyékunkat átlepve változtunk meg. Nem az Unió, hanem saját magunk jelene és jövője miatt."

Mint írta, „abban reménykedünk, végre valóban felgyorsul a tárgyalás és 2024-re le is záródik! Ezt a szándékot erősítettük meg a konferencia záradékának aláírásával."

Pásztor reméli, hogy az EU is megtalálja a hitelességhez és a komolysághoz vezető utat, és a szavak tetteket, azok pedig szándékunk, célunk megvalósulását eredményezik.