2021. december 1., szerda
ÉLETKÉPEK

A cipő

– Igyekezz, mert különben elkésel a miséről! – hangzott a figyelmeztetés.

A kislány már indulóban volt, amikor anyja ismét rászólt, hogy a fehér cipőjét vegye föl.

– De anyu! – kiáltotta ellenkezéssel a hangjában a hirtelen nőtt szőke gyermek.

– Jó lesz – nyugtatta anyja. – Két betétet is tettem bele. Csak arra vigyázz, hogy míg áldozáskor térdelsz, a lábad úgy tartsd, hogy ne látsszon a talpad!

Akár mennyire sietett, csak a hídig ért el, amikor megszólalt a misére hívó harangszó. Ezért futásnak eredt. A kórusba vezető keskeny csigalépcsőkön is vágtatott, és még volt benne annyi szusz (ahogy ótata mondta), hogy tisztán csengő hangon énekeljen.

Áldozáskor rendben, csendben vonultak le ők, a hittanos kórustagok áldozni. A szentéj előtti kovácsoltvas kerítés elé térdeltek szorosan egymás mellé. Ő még horgolt kesztyűt viselt, melyet az utolsó pillanatban rántott le, csak egyet felejtett el, hogy a cipője talpát ne láthassa senki. Az ostya már olvadni kezdett szájában, amikor rájött: látták, látták. Látták, hogy mindkét talpa lyukas.

A cipők

A fiatalos kinézésű nagymama gyors pillantást vetett a szekrényben sorakozó cipőkre. Szépek is, újak is, nyugtázta magában, de mégis furcsa, hogy a téli, átmeneti, nyári, meg strand lábbelik között legtöbb a fehér.