2024. április 19., péntek

A három király birodalma

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál negyedik napján Szabadkán, a Jadran színpadon a Háromszor király című német előadást tekinthettük meg. A produkciót Katya Averkova fiatal fehérorosz rendező állította színpadra. A Háromszor király tulajdonképpen egy trió játéka, a színpadon Willy Combechert, Sigi Heroldot és Detlef Köhlert láthattuk.

Mint ahogyan már arról írtunk, hogy fesztivál kínálatában többféle előadás kapott helyet, némelyek a hagyományos színházi kifejező formákat követik, mások újszerűbbek, valamelyek bábosak, és vannak színészközpontúak is, de az is előfordul, hogy ezek ötvözetével is találkozunk. A Háromszor király kifejezetten a színészre, a színészi játékra összpontosít. Egy humoros, inkább kísérletibb, szürreális előadásról van szó, amely némileg a cirkusz, a burleszk és a rajzfilmek világát idézi meg. A színpadon előkerültek egyebek között a széles bohócnadrágok és a hosszú orrú cipők is. A produkció tulajdonképpen arról szól, hogy mit jelent királynak lenni. Ki ne álmodozott volna valaha is arról, hogy király legyen. Az uralkodók gazdagok, kedvükre szórakozhatnak és másoknak parancsolgathatnak. Ugyanakkor az ő életük sem fenékig tejföl, különösen akkor nem, ha nemcsak egy, hanem három király is van és mindhárman ugyanazt akarják csinálni. Az előadás nem egy konkrét történetet mesél el, inkább szituációkat mutat be, és szöveg nélküli, pontosabban halandzsa nyelven beszélgetnek egymással a szereplők, akik némileg olyanok, mint A dilis trió (The Three Stooges). Szabadkán a gyerekközönség vevő volt a három színész bohóckodására, hangosan nevettek a poénjaikon és visszatapsolták őket.

Ezt követően egy másik „királyos” produkciónak kellett volna lennie, a Lear királyról szóló orosz bábelőadásnak, de sajnos elmaradt, így a mai reprízére sem kerül sor, 10 órától a Gyermekszínházban viszont a házigazdák A színháznak szeretettel című előadásukat mutatják be, míg 16 órától víz alatt játszódó nyomozós kalandban lehet részünk a Jadran színpadon. A fesztivál holnap, pénteken zárul a Csipkerózsika cseh produkcióval, este pedig meghirdetik a díjazottakat.