2021. november 29., hétfő

Tömegesen betegszenek meg a tanárok, nehéz helyettesítést találni

Az ország fele már áttért online vagy kombinált oktatásra, egyes iskoláknak pedig a tanárhiánnyal is meg kell küzdeniük, tudósít a Blic.

Jasna Janković, a Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniójának nevében elmondta, hogy a legsúlyosabb helyzet tavaly volt, amikor számos tanár megfertőződött, és már-már kérdésessé vált a tanév folytatása. Hozzátette, nem tudja pontosan, jelenleg hány tanár fertőződött meg, illetve hányan vannak karanténban, de biztos, hogy számuk nem elenyésző.

Janković elmondta, hogy igen nehéz helyettesítést találni. Szinte lehetetlen, hiszen egyre kevesebb ember szeretne tanügyben dolgozni. Hozzátette, hogy ez a probléma korábbi eredetű.

Egyes iskolákban előfordult már, hogy Facebook hirdetésen keresztül kerestek tanári helyettesítést, de az iskolapszichológus és az igazgató is helyettesített már betegszabadságon lévő kollégát.