2024. március 29., péntek

Életfogytiglani börtönbüntetést kap Carlos, a „Sakál"

Megerősítette csütörtökön a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék Carlos, a Sakál néven ismertté vált, elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó perében kimondott életfogytiglani börtönbüntetést.

„Nagyon köszönöm" - mondta semleges hangon a helyszíni tudósítások szerint a magát „profi forradalmárnak" nevező terrorista az ítélethirdetést követően.

„Amíg az esküdtszék visszavonult meghozni az ítéletet, Carlos elmondta: büszke „forradalmi múltjára", amelynek során „legalább 83 embert ölt meg", de az úgynevezett Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak" nevezte, s nem ismerte el a bűnösségét.
A terroristát 2017. márciusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt, és 34-en megsebesültek. Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett, a fellebbviteli bíróság egy évvel később megerősítette az ítéletet. A semmítőszék azonban 2019 novemberében elrendelte a per egy részének újratárgyalását.

A két napig tartó tárgyaláson csak a büntetési tétel volt a téma, miután a terrorista bűnössége már bizonyítást nyert.
Negyven perces vádbeszédében Rémi Crosson du Cormier ügyész – aki az előző két eljárásban is a vádat képviselte – ismételten a legszigorúbb büntetés kiszabását kérte az esküdtszéktől. Emlékeztetett arra, hogy a „történelmi támadás" volt a kezdete a franciaországi terrorcselekményeknek.

A párizsi Drugstore Publicis bevásárlóközpontban, amely a boulevard Saint-Germain és a rue de Rennes sarkán működött, az 1974. szeptember 15-én végrehajtott merényletben ketten meghaltak és 34-en megsebesültek. Ez a legrégebbi terrortámadás, amiért az 1970-es és 80-as évek első számú közellenességének felelnie kell.

A vád szerint a merénylet összefüggésben állt a hágai francia nagykövetségen 1974-ben végrehajtott túszejtéssel. A Japán Vörös Hadsereg nevű felkelőcsoport egyik kommandója, amely a Népi Front Palesztina Felszabadításért nevű szervezethez tartozott, a túszok elengedéséért cserébe egyik tagjuk szabadon engedését követelte a francia hatóságoktól. Az ügyészség azt állította, hogy Carlos, aki ekkoriban a népi front különleges osztagának volt a tagja, azért hajtotta végre a kézigránátos támadást, hogy a francia kormányra nyomást gyakoroljon. Sikerrel is járt, miután a francia hatóságok el is engedték japán foglyukat.

A venezuelai állampolgárságú Carlos már több mint húsz éve ül börtönben Franciaországban. Szudánban 1994-ben fogta el a francia titkosszolgálat, s 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas rendőrgyilkosságért. Elvileg 2012-ben kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de 2011 decemberében az 1982-83-ban elkövetett merényletekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a héttagú terrorizmusellenes bíróság. Ez utóbbi ítéletet 2013-ban megerősítette a fellebbviteli bíróság. Carlos 38 évvel ezelőtt Franciaországban négy robbantásos merényletet követett el, amelyben 11-en vesztették életüket és 191-en megsebesültek.